14 °C Budapest

Nincs igazság: magyar dolgozók százainak csak papíron emelkedett a bére

2019. augusztus 12. 05:47

Sok változás lépett életbe július 1-jével, köztük a védőnők várva várt átsorolása is az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá. Azonban a Pénzcentrum arról értesült, vannak még bizonytalanságok azzal kapcsolatban, hogyan fogják megállapítani az alapilletményt, valamint kik azok, akik még mindig csak remélhetik a béremelést.

Jön a Portfolio magánegészségügyi konferenciája. Részletek ITT!

Még tavaly novemberben ígérte meg a kormány, hogy béremelés jöhet az egészségügyben, amelyre végül idén július 1-jéig kellett várni. Az EMMI szerint az egészségügyi szakdolgozók és védőnők bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben fog emelkedni, összesen 72 százalékkal. A jelenlegi béremelés 78 ezer egészségügyi szakdolgozón túl elméletileg 4400 védőnőt is érint.

A védőnők július 1-jével hatályba lépett béremelése a gyakorlatban az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá való kerülést jelenti, azonban csak a közfinanszírozott ellátóknál. A védőnők folyamatosan kapják az átsorolási értesítőket a munkáltatóktól, amelyből az is kiderül, mennyi lesz az újonnan megállapított bér összege. 

Azonban nem minden védőnőre vonatkozik a jogszabályváltozás.

A Magyar Védőnők Egyesületét (MAVE), korábban kiadott közleménye szerint 1783 szolgáltatónál 5024 védőnői szolgálat van nyilvántartva: Ebből 198 szolgáltatóra (vállalkozás, gazdasági társaság, KHT, alapítvány) nem érvényes a most megjelent jogszabályi változás. Arra jelenleg nincs adatunk, hogy hány védőnőt érint személy szerint, akik vállalkozásban, gazdasági társaságban, vagy alapítványnál látják el feladataikat.

A Pénzcentrum megkérdezte a Magyar Védőnők Egyesületét (MAVE), így hogy már megkezdődtek az átsorolások, hogy hány védőnő marad ki a béremelkedésből. Csordás Ágnes Katalin, az egyesület elnöke elmondta lapunknak, hogy a vállalkozásra, gazdasági társaságokra nem vonatkozik a szakdolgozói bértábla, az ilyen formában dolgozó védőnők a Munka törvénykönyve alapján foglalkoztatottak:

Ez 630 védőnőt érint személy szerint, akik vállalkozásban, gazdasági társaságban, vagy alapítványnál látják el feladataikat.

Az egyesület elnöke szerint a védőnő finanszírozás eddig is nagyon szűkös volt, így a vállalkozások valószínűleg csak a működtetési kiadások rovására tudják megvalósítani a szakdolgozói bérszintet. Amennyiben ki fogják tudni gazdálkodni önerőből, mivel a vállalkozások részre kiegészítő forrás nem áll rendelkezésre a szakdolgozói bértábla magasabb besorolási illetményi szintjének biztosítására.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közférában dolgozó védőnői béremeléssel kapcsolatos nagy kérdés a jogszabály hatálybalépését megelőzően az volt, hogy hogyan fogják számfejteni az alapilletményen felüli illetménykiegészítéseket, milyen pótlékok olvadnak be az alapbérbe, és maradnak meg azon túl. Erre azt a választ kaptuk, hogy mivel nem helyezték hatályon kívül a 43/1999 finanszírozási rendelet 21.§ (4) bekezdésben és a 76A, 76D, 76L §-aiban meghatározott kiegészítő illetményeket, így azok is folyamatosan kifizetésre kell, hogy kerüljenek a védőnőknek NEAK által megküldött összefoglaló alapján.

Egy elem kerül beolvasztásra az alapilletménybe: a védőnői kiegészítő pótlék.
A védőnő kolléganők folyamatosan egyeztetnek a munkáltatókkal, írják alá a kinevezés módosításokat, és sajnos az látszik, hogy még mindig sokféle képen értelmezik a kiegészítő illetmények érvényességét a munkáltatók. Vannak, akik minden további nélkül továbbra is biztosítják, de vannak olyan munkáltatók, akik úgy értelmezik, hogy a kiegészítő illetmények beolvadtak a szakdolgozói béralapba.

- mondta el lapunknak Csordás Ágnes. A fentiek eredményeképpen egyes településeken a védőnők nem kapják meg a jogszabályban biztosított illetménykiegészítéseket, a beígért béremelés ellenére.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem