A 30 év alatti anyák szja-kedvezménye nemcsak a családi kasszát erősítheti, hanem a munkaerőpiacon is éreztetheti a hatását.
Több mint 17.600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatás menetéről és hatásairól. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség szerint, a hallgatók 40%-a összességében elégedett a távoktatással, de 65%-uk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon.
A kutatást megelőzően is sejthető volt, hogy a munkavállaló hallgatók kifejezett veszélyben vannak a munkaerőpiacon, hiszen az ő munkavégzésüket a kollégiumok bezárása miatt való hazaköltözés is sok esetben ellehetetlenítette. A felmérés alapján minden harmadik hallgató vesztette el munkahelyét azok közül, akik részmunkaidőben dolgoztak. A HÖOK szerint jelen helyzetben még inkább kiemelt fontosságú a bajba jutott hallgatók szociális megsegítése, melyre mind a legtöbb egyetem által ilyen okokra is kiterjesztett rendkívüli szociális ösztöndíj, mind a Diákhitel Plusz jó megoldást jelenthet.
A teljes kutatási eredményt a HÖOK a közeljövőben fogja közzétenni. A szervezet fontosnak tartja, hogy amennyiben a távoktatás velünk marad a veszélyhelyzetet követően is, úgy a változások a hallgatói visszajelzéseken alapuljanak. A téma összetettsége okán a HÖOK további kérdőíveket is fog készíteni annak érdekében, hogy a hallgatók véleményét minél szélesebben megismerje, legközelebb a vizsgaidőszakban az elektronikus vizsgáztatás kérdéséről.
Forrás: OS
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








