A brit klasszis döntésének hátterében egy 2025 nyarán elszenvedett, rendkívül súlyos sérülésekkel járó baleset áll, amely után már nem tudott visszatérni a versenyzéshez.
A társadalmi rétegek elszakadása földrajzilag is egyértelműen nyomon követhető Magyarországon: míg a legszegényebb kistérségek lakói többnyire csak vegetálnak, addig a leggazdagabb magyar településeken élők gyakorlatilag "dőzsölnek". Mutatjuk, hol és átlagban mennyi pénzből élnek manapság a leginkább jómódú magyar családok.
Mint azt néhány napja megjelent, "Az ország nyomorfalvai: itt élnek a legszegényebb magyarok" c. cikkünkben jeleztük, hatalmas a szórás a béreket illetően Magyarországon. Hiába jár ugyanis KSH legfrissebb jelenése szerint 303 ezer forintnál a bruttó átlagfizetést, a kereseti tizedek szerinti megoszlás alapján 10-ből 7 magyar munkavállaló bére (bőven) elmarad ettől. Vagyis
A társadalmi csoportok egyre erőteljesebb jövedelmi polarizációját számos kutatásban is aggasztónak tartják. Egyértelműen megfigyelhető ugyanis az a trend, hogy miközben a középosztály aránya évek óta csökken, a felső és felső-közép, illetve az alsó jövedelmi rétegek súlya nő a népességen belül.
A társadalmi rétegek elszakadása természetesen földrajzilag is nyomon követhető: az ország hét régiója közül továbbra is a Közép-Magyarországi régióban a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, itt éves szinten alig több mint 1 millió forintból gazdálkodhatnak a lakosok, míg Észak-Alföldön fejenként mindössze évi 695 ezerből kell boldogulni.
Az eltérés azonban ennél is durvább, ha a régiós bontás helyett államigazgatási járásonként vizsgáljuk a jövedelmi viszonyokat. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) friss statisztikáit górcső alá véve ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a leggazdagabb magyar településeken élők gyakorlatilag "dőzsölnek".
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A komoly jövedelmi egyenlőtlenségeket látva amúgy az sem nagy meglepetés, hogy jóval alacsonyabb a munkanélküliségi ráta a gazdagabb járásokban. Egy adott hely jó életszínvonala ugyanis egyenesen arányos az ott élő munkavállaló lakosság arányával, tehát minél többen dolgoznak, annál magasabb a relatív jólét.
A leggazdagabb járásokban ez többnyire 3 százalék alatti munkanélküliséget takar, míg a legszegényebb területeken bőven 10 százalék feletti a munkanélküliségi mutató. Sőt, akad olyan járás (Hajdúhadházi járás) is, ahol majdnem 20 százalékos a munkanélküliségi ráta. De nézzük, hol és átlagban mennyi pénzből élnek manapság a leginkább jómódú magyar családok.
10. Szentendrei járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 005 688 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 249 411 Ft/év/fő
9. Paksi járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 012 960 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 110 020 Ft/év/fő
8. Gödöllői járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 013 072 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 222 519 Ft/év/fő
7. Székesfehérvári járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 027 984 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 034 750 Ft/év/fő
6. Érdi járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 028 033 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 254 195 Ft/év/fő
5. Móri járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 032 606 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 021 865 Ft/év/fő
4. Pilisvörösvári járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 047 258 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 333 456 Ft/év/fő
3. Győri járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 072 674 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 144 833 Ft/év/fő
2. Dunakeszi járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 140 273 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 417 176 Ft/év/fő
1. Budakeszi járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 192 359 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 645 107 Ft/év/fő
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







