6 °C Budapest

Lejár a panellakások szavatossága: hova költöznek majd az ott lakók?

2017. június 2. 12:03 2 perc

A gyermekvállalást ösztönző programra és turisztikai célokra is csoportosítanak át forrásokat a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban - hangzott el a tegnap délutáni Kormányinfón.

A költségvetés tárgyalása zajlik a parlamentben, amelyhez kapcsolódóan néhány módosító javaslat került beadásra. A következő 10 napban fogadják el a 2018-as büdzsét.

A kiadási oldalon 98 milliárdot csoportosít át a családok támogatására a jövő évi büdzsében a kormány - mondta Lázár János, s Miniszterelnökséget vezető miniszter.

  • 3 milliárd forint a családok éve támogatási programra megy
  • nyitott kassza mellett 10 milliárdos keretet irányoztak elő azoknak a jelzáloghiteles családoknak, akiknél megszületik a harmadik, illetve negyedik, ötödik gyerek
  • a diákhitelesek esetében nyitott kassza mellett 1 milliárd forintot irányoztak elő
  • a külföldön élő magyar állampolgár babakötvényeire 600 millió forintot szánnak
  • bölcsődefejlesztésre 3,5 milliárd pluszforrást biztosítanak

A paksi beruházáson kívül a környékbeli infrastruktúra fejlesztésére 20 milliárd forintot, turisztikai célokra pedig 16,4 milliárd forintot csoportosítanak át a költségvetési előterjesztésben.

A bevételi oldalon 100 milliárddal több adóbevételre számít a kormány az eredetinél, ez a többlet a fogyasztási adókból jön be várhatóan.

A panelekkel és a Kádár-kockákkal kezdeni kell valamit

800 ezer panellakás van Magyarországon, ezeknek egy részét sikerült valamilyen szinten felújítani az elmúlt években, azonban nagyobb részüket nem korszerűsítették. Ezeknek az épületeknek az életciklusa 30-40 év, ami lejáróban van. Az egyik probléma a panellakásokkal van, a másik az ún. Kádár-kockákkal, amikből szintén sok van az országban. A Kádár-kockák újjáépítésére, rehabilitációjára kormányprogram kell Lázár szerint. A panelben élők életminőségének javítására támogatást kell kitalálni.

KATTINTS! Íme, Orbán és Lázár panelmenyországa: terveken a luxustelep

A miniszter kifejtette: van lehetőség a panellakások felújítására, azonban az sosem lesz tökéletes.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Támogatást kell biztosítani a panelből való kiköltözésre.

Lázár a terveikkel kapcsolatban elmondta, hogy a Miniszterelnökségről munkatársakat küldött ki Németországba, akik beszéltek építészekkel, mérnökökkel, ugyanis ott már volt ilyen kormányprogram a panelek visszabontására. Három éve dolgoznak ezen a Miniszterelnökségen.

A miniszter szerint 3-5 emeletes panel az, amelyet úgy lehet korszerűsíteni, felújítani, hogy abból megérje ne kiköltözni.

Lázár elmondta: csak akkor lehet egy ilyen programba belekezdeni, ha a lakóközösséggel közösen vágnak bele bármibe is. Óvatosan, és fokozatosan kell a probléma megoldásába belekezdeni.

A visszabontással kapcsolatban elmondta: akiknek visszabontják a lakását, azoknak egy részét kertvárosi területekre költöztetnék támogatással, az ottmaradók lakásait pedig felújítanák.

A tervek szerint egy 60 lakásos kísérleti projekt indulna Hódmezővásárhelyen, azonban itt is csak a lakóközösség beleegyezésével lehet belekezdeni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 06:01