Kifakadt a magyar szaki: 3000 euró helyett már csak 2 ezret keresek Németországban

2018. november 30. 11:30

A magasabb nyugati bérek miatt sokan mennek külföldre. Németország vonzó célpont a magyarok számára, a bérek ugyanis jelentősen magasabbak. A magyar melósok élete azonban ott sem feltétlenül fenékig tejfel - az egyik külföldön dolgozó magyar munkás videójában azt mutatja be, milyen nehéz körülmények közt találhatja magát az, aki Németországba megy dolgozni.

Elképesztően nagy a hiány szakmunkásokból, nem csak itthon, de külföldön is, emiatt pedig tárt karokkal várják a magyar melósokat a nyugati országokban. Korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, hogy mennyit lehet keresni Németországban villanyszerelőként. A cikkre rengeteg reakció érkezett, ezek között viszont találtunk egy nagyon hangsúlyos véleményt.

A cikkünkre kommentben érkezett egy videóüzenet, amelyben egy Németországban dolgozó festő ismerteti, hogy egyre romló körülmények között dolgozik. Mint azt a videóban elmondja, a jelenlegi munkakörülményei nem annyira jók, a mostani munkáltatója kevesebbett fizet, mint az előző. A videó ismertetőjeként ezt írja:

Orbitalis nagy szarban vagyunk, es leszunk ha ebbe az iranyba haladunk tovabb. Ezt a videot azoknak ajanlom akik meg akarjak erteni mit jelent kulhonban rabszolganak lenni, es kuzdeni. Lassan a semmiert. Osztani er!

A külföldön dolgozó festő véleménye természetesen nagyon hangsúlyos, és remek példa arra, hogy a külföldön dolgozó magyarok élete sem feltétlenül egyszerű. Ettől függetlenül viszont fontos kiemelni, hogy ez egy eset a sok közül, minden bizonnyal sokan nem találkoznak hasonló állapotokkal.

A szobafestő a videóban elmondja, hogy jelenleg egyedül dolgozik egy nagy lakáson, és bár már "leszakad a karja a munkától", az eredményeivel nincs megelégedve a munkaadója. Elmondta, hogy tavaly ezért a munkáért bruttó 13 euro 70 centet kapott óránként (ez majdnem 4500 forint), most pedig közölték vele, hogy 12 euro 10 cent (3900 forint) lesz az órabér. Ha nem tetszik, akkor nem tartanák rá igényt.

A festő ennek okát a kelet-európaik bevándorlásában látja. Kiemelte például a magyar, szlovák, lengyel, román vendégmunkásokat. A videóban elmondja, a bevándorló munkavállalók közti verseny elképesztően lenyomja a béreket, ráadásul konfliktusos helyzetet teremt a melósok között is. Az árak viszont magasak:

1000 euróba kerül egy lakásbérlés, miközben a tavalyi 3000 ezer eurós nettó fizetés helyett idén már a 2000-nek is örül.

Ez ugyan sok pénznek tűnik, de ahogy mondja, a német árak mellett már erősen meg kell gondolnia, milyen terméket vesz le a polcról.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A helyzet még teljesen más volt tavaly, akkor a festő - saját elmondása szerint - negyedennyit dolgozott, ráadásul a munkaeszközök is korszerűbbek voltak. Ilyen feltételek mellett a túlórát is vállalta, amiért 25 eurót fizettek neki. Az előző cége biztosított számára autót és egy segédmunkást is, miközben a munkáját nem érte kritika. Ehhez képest idén kevesebbet keres, saját költségén utazik.

A videó végén közli a festő, hogy a feltételek az 50 ezer ideérkező kelet-közép-európai miatt romlottak, akik egyszerűen elfogadják az alacsonyabb béreket és a rosszabb feltételeket. Ezzel együtt pedig a munkavállalók érdekérvényesítési képessége is erősen csökkent. Ahogy a festő mondja:

A jobb élet reménye már itt sincs meg.

Az festő emiatt azt tervezi, hogy továbbáll, de azt nem tudja megmondani, hogy hova, mert szerinte az Európai Unióban mindenütt problémát jelentenek a keleti blokk munkavállalói általi nyomott bérek és rosszabb feltételek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem