Az ország fele gyakorlatilag nem fizet személyi jövedelemadót.
A bevallási határidő előtt bő egy héttel már csaknem 2,8 milliószor léptek be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA felületére az ügyfelek, hogy megnézzék személyi jövedelemadó bevallási tervezetüket, közülük 700 ezren változtatás nélkül, több mint 286 ezren némi módosítással jóvá is hagyták a dokumentumot.
Az adóhatóság keddi közleményében emlékeztetett, hogy a NAV által készített, személyre szabott dokumentum pillanatok alatt elérhető a hivatal weboldaláról is azonosítás (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány vagy telefonos azonosítás) után. A többségnek nincs dolga a tervezettel, mert a NAV minden jövedelmi adatot megkapott a munkáltatóktól. Több mint 530 ezren a közelmúltban kapták kézhez postán a tervezetet, amelyet csak azoknak kell korrigálni, akik abban eltérést találnak saját nyilvántartásukhoz képest.
A több mint ötmillió adózó közül azoknak kell mindenképpen kiegészíteniük az szja-bevallási tervezetet, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV-nál nincs adat. Ilyen az őstermelői jövedelem, vagy például a lakáskiadásból, lakáseladásból származó jövedelem. Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak.
A bevallási határidő május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy az elektronikus megoldás helyett akár papíralapon küldje be bevallását, és rendelkezzen adója 1+1 százalékáról. Ha bárkinek kérdése lenne a tervezetekkel kapcsolatban, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető a NAV Infóvonalán, az ingyenesen hívható 1819-es telefonszámon - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








