Elárulta Havas Henrik, mennyit keresett a TV2-nél

2017. január 10. 16:34

Havonta 4 milliós gázsit kaphatott Havas Henrik, amikor a TV2-nél volt műsorvezető annak idején. Ez annyira magas, hogy ennyi pénzért egy átlagos magyarnak két teljes évet kellett volna ledolgoznia. Azóta persze jelentősen magasabbak a bérek, azonban még most is több mint egy év lenne összekuporgatni Havas havi fizetését, és akkor még a megélhetésről nem is beszéltünk.

Havonta 4 milliót is zsebre tehetett Havas Henrik, amikor annak idején a TV2-nél műsorvezetőként dolgozott - írja a Blikk.

Ez most is hatalmas összeg, de Havas műsorvezetői tevékenységekor még nagyobb fizetést jelentett. 2007-ben a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint 166 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy a Pénzcentrum számításai szerint Havas 4 milliós havi fizetéséért az átlag magyarnak ekkor két teljes évet kellett volna dolgozni.

Még most is jelentős fizetésnek számítana ez, mivel az átlagos, rendszeres havi bruttó kereset tizenötszöröséről beszélünk, 2016 októberében ugyanis a bruttó átlagkereset 258 300 forint volt.

Mennyit keresnek most a magyarok?

A 258 ezer forintos bruttó átlagkeresetből azonban nem mindenhol volt azonos, ráadásul érdemes megnézni, hogy közfoglalkoztatottak nélkül mennyi is volt a tényleges kereset:

  • A vállalkozásoknál 273 500 forint,
  • A költségvetési szerveknél 274 500 forint,
  • A nonprofit szervezeteknél pedig 248 700 forint volt a bruttó átlagkereset.

Az összesített bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül így 273 ezer forint volt, míg ha a közfoglalkoztatottakat is beleszámolnánk, akkor már csupán 258 300 forintról van szó.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Persze azt is érdemes megnézni, hogy ebből mennyit vihetnek haza a dolgozók. A közmunkások nélkül számolt nettó kereset 181 500 forint volt, míg a közmunkásokkal együtt csupán 171 800 forint, ez több mint 5 százalékos különbséget jelent. A keresetek nem mondhatóan jelentősnek Havas Henrik gázsijához képest, még úgy sem, hogy az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal magasabbak lettek.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a közfoglalkoztatottak átlagos keresete sem volt túl sok, mindössze 52 400 forint, ami a minimálbérnél közel 30 százalékkal kevesebb. Érdemes megnézni, mi változhat idén. A 2017-es adatoknál ugyanis jelentős ugrás várható, ami elsősorban a minimálbér jelentős emelésének köszönhető. Az persze érdemes megjegyezni, hogy a közmunkások juttatásai 2017-től nem emelkednek, így ők jövőre is 52 ezer forintra számíthatnak havonta.

Címlapkép: MTI / Szigetváry Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem