12 °C Budapest

Arrogáns fiatalok árasztják el a magyar munkahelyeket: nincs megállás

2018. április 20. 12:05

Nem attól lesznek boldogok az alkalmazottak, ha hirtelen kötelezővé tesszük az otthoni munkavégzést a hét néhány napján, hanem, ha merünk az alkalmazottakra rábízni olyan feladatokat, melyeket a magukémak érezhetnek és felelősnek érezhetik magukat. Többek között erről is volt szó tegnap a Portfolio FM & Office 2018 konferencián, ahol egy asztalhoz ült több magyarországi HR-vezető is, akik megosztották tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogy milyen elvárásaik vannak az irodák létesítménykezelőivel szemben.

Hamarosan az 1980 és 1995 között született Y-generáció fogja adni az aktív munkaerő kétharmadát, ami jelentős kihívás elé állítja a munkáltatókat. Ennek a generációnak ugyanis teljesen más elképzelése van a munkáról, mint az eddigieknek.

Arrogánsnak tűnnek, közben meg önbizalomhiányosak

- mondta el Pottok Judit, az E.ON Hungária Zrt. vezető HR üzleti partnere előadásában. A szakember ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az arrogancia csak egy benyomás a többi dolgozó részéről. Igazából arról van szó, hogy már a munka kezdetekor önálló felelősségi körökre és stabil jövőképre vágynak. Önbizalomhiányuk pedig abból ered, hogy az előző generációkhoz viszonyítva kinyílt előttük a világ, ami egyfelől lehetőségeket, másfelől viszont nyomasztó elvárásokat is szül.

Az Y-generációt leginkább a folyamatos online jelenlét különbözteti meg a korábban születettektől, az előbb említett önbizalomhiány miatt pedig fontosan nekik a visszajelzések. Ez nem azt jelenti, hogy félévente egyszer ki kell pipálni egy értékelő beszélgetést, hanem akár napi szinten kell jelezmi feléjük, hogy elégedett-e a vezető a munkájukkal.

Ezen túl fontos, hogy úgy érezzék, meg vannak becsülve. Ez akár a székek kiválasztásánál is jelentkezhet, de abban is, hogy megfelelő komplexitású munkát adunk nekik. Nem lehet azt sem elfelejteni, hogy elég sok időt tölt mindenki a munkahelyén, emiatt pedig nem feltétlenül csak a legszűkebben értelmezett szakmai munkára kell teret adni.

Az ingatlanaüzemeltetőknek ez jó időszak arra, hogy ebben az átmeneti időben kitalálják, hogyan fognak megfelelni az új kor kihívásainak, amikor a munkahely már nem feltétlenül csak egy fizikai tér, hanem egy közösség lesz, és ezt a koncepciót kell majd kiszolgálniuk.

Az üzemi étkezde fogalmát el kell felejteni, át kell gondolni, hogy ez a tér, hogyan szolgálhat más célokat is, mint az étkezés

- osztotta meg véleményét Angyal Andrea, a hamarosan új székházba költöző Magyar Telekom HR ügyfélszolgálati és adminisztrációs központvezetője. Az új székházzal kapcsolatban érdekesség, hogy 4300-an mennek oda dolgozni, de csak 3800 munkaállomás lesz.

A képen (balról jobbra): Nagy Bálint (Pénzcentrum), Angyal Andrea (Magyar Telekom), Ispánki Nikolett (Regus Hungary), Kellár Zsolt (SSC Heroes), Pottok Judit (E.ON), Racskó Balázs (Origameo by Reavis), Soós Balázs Norbert (Lufthansa Systems Hungária) 

Egyfelől figyelembe vették, hogy egy ekkora cégnél jelentős számban vannak egyidőben szabadságon vagy betegszabadságon a kollégák, de mindemellett át kell gondolniuk a kötelező otthoni munkavégzés bevezetését is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezzel kapcsolatban Pottok Judit megjegyezte, kíváncsi, hogy milyen tapasztalatai lesznek ezzel a Magyar Telelkomnak, az E.ON-nál ezt a rendszert még nem lépték meg. A kötelező szabályokkal kapcsolatban azt is elmondta, ez akkor sem feltétlenükl vezet majd munkavállalói boldogsághoz, ha éppen arról szól, hogy nem lehet bejönni a munkahelyre. A kulcs inkább a bizalomban és az ezzel járó választási lehetőségekben van.

Volt azonban pozitív tapasztalat is azzal kapcsolatban, ha kisebb a munkahely befogadóképessége, mint ahányan egy munkáltatónál dolgoznak.

30 százalékos megtakarítást értünk el térben és költségekben is

- mondta el Soós Balázs Norbert, a Lufthansa Systems Hungária Kft. pénzügyi vezetője, aki azt is elmondta, ha épp közösen végeznek munkát a fejlesztőik, akkor viszont fontos, hogy olyan tereket tudjanak biztosítani, ahol ezt hatékonyan tehetik meg.

A konferencia túlynomó többségében létesítmény-üzemeltetéssel foglalkozó résztvevői a HR-esek pódiumbeszélgetése alatt megszavazták, hogy melyik az a probléma, amellyel a bérlők a leggyakrabban fordulnak hozzájuk. Ez a problémakör nem meglepő módon a hűtés-fűtés lett, amivel kapcsolatban Ispánki Nikoletta, a Regus Hungary országmenedzsere elmondta, nekik volt ezzel kapcsolatban pozitív élményük is.

Egyik irodánkban lent mindig fáztak, fent meg mindig melegük volt, az üzemeltető ezért kettéválasztotta a fűtési rendszert

- mondta el a szakember.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem