Kádár L. Gellért nemrég a Hunyadi címszerepéért vehette át a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díjátadóján.
Még mindig ez a legnagyobb munkaerőpiaci ellentmondás: rengeteg dolgozó érzi magát csapdában emiatt
Egyre nagyobb a szakadék a munkáltatók elvárásai és a diákok valós igényei között a hazai munkaerőpiacon. A MŰISZ Iskolaszövetkezet friss elemzése szerint, miközben a cégek „kész” szakembereket keresnek gyakornoki pozíciókra, a fiatalok számára a rugalmasság és a tanulási lehetőség a prioritás.Ehhez olcsó munkaerő helyett hosszú távú befektetésként kell tekinteniük a diákokra.
A vállalatok egyik leggyakoribb hibája, hogy a pályakezdő vagy gyakornoki pozíciók betöltéséhez is egy-két éves szakmai tapasztalatot várnak el. Ez a hozzáállás mindkét felet frusztrálja. A diákok ugyanis éppen azért vállalnának munkát, hogy megszerezzék a kezdeti tapasztalataikat. A fiatalok elsődleges célja a tanulás, így a cégek irreális elvárásai kifejezetten gátolják a hatékony utánpótlás-nevelést.
Bár a munkáltatók sokszor ígérnek rugalmasságot, a gyakorlatban gyakran mégis a fix irodai jelenlétet erőltetik. A 19–22 éves korosztály számára azonban az egyetemi órarendhez igazítható munkaidő mindennél fontosabb. Ez a rugalmasság az elvárásaik sorrendjében még a fizetést is megelőzi.
A cégeknek el kell engedniük azt a szemléletet is, amely évtizedes lojalitást vár el a munkavállalóktól. A legújabb generációk már projektalapon gondolkodnak. Csak addig maradnak egy munkahelyen, amíg biztosítottnak látják a folyamatos fejlődésüket. A vezetőknek meg kell tanulniuk részmunkaidős, órarendhez igazodó csapattagokkal együttműködni. Ehhez megfelelő alapozó képzés és valódi értékteremtő feladatok kiosztása szükséges.
A munkaerőpiaci helyzetet tovább árnyalja a főváros és a vidék közötti jelentős különbség. Budapesten a modern HR-szemlélet, a hibrid munkavégzés és a kiélezett verseny miatt 20–40 százalékkal magasabbak a bérek. Emellett jóval szélesebb a gyakornoki lehetőségek kínálata is. Ezzel szemben a vidéki cégekre inkább a konzervatív hozzáállás, a kötött munkaidő és az alacsonyabb bérezés jellemző. Mindez egyre erőteljesebben ösztönzi a fiatalok Budapestre költözését.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A fiatalok motivációja a koruk előrehaladtával is folyamatosan változik. A legfiatalabbak elsősorban zsebpénzt szeretnének keresni. Ezzel szemben a húszas éveik elején járóknál a fizetés mellett már megjelenik a szakmai fejlődés iránti igény, valamint egyre többet nyom a latban a munkáltatói márka is. Az egyetemi tanulmányaik végéhez közeledő, 23–26 éves korosztály számára már egyértelműen a karrierlehetőség az elsődleges szempont. Ők már a későbbi főállású elhelyezkedés reményében választanak maguknak gyakornoki helyet.
A sikeres együttműködés kulcsa a valós rugalmasság, az órarendhez igazodó heti 20–25 órás foglalkoztatás, valamint a részleges távmunka biztosítása. Megfelelő mentorálás, világos feladatkörök és rendszeres visszajelzés nélkül a fluktuáció tartósan magas marad. Jól felépített és transzparens gyakornoki programokkal azonban a diákok jelentős része a későbbiekben is a cégnél tartható. Az eddigi tapasztalatok alapján akár 40–70 százalékuk is teljes állású munkatárssá válhat. A növekvő bérköltségek ellenére a diákmunka továbbra is a legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja a tehetségek toborzásának és megtartásának.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







