Az európai részvénypiacokon már dél körül kifejezetten kedvező volt a hangulat.
A Mol leveléből kiderül, hogy szerdára várhatóan kimerül a stratégiai tartalékból származó dízelkészlet. Ez a helyzet súlyosan veszélyezteti a kisebb, független benzinkutak működését. A Független Benzinkutak Szövetsége sürgős beavatkozást kér az új kormánytól.
Az olajtársaság arról tájékoztatta a kisebb benzinkutak tulajdonosait, hogy csütörtöktől hatósági áron értékesíti számukra az üzemanyagot. A kiskereskedőknek ezt a mennyiséget szintén ezen a maximalizált áron kell továbbadniuk a fogyasztóknak. A dízel mellett a stratégiai tartalékból származó benzin is fogytán van - nyilatkozta Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke az Mfor gazdasági portálnak.
Az elnök felhívta a figyelmet a szektort sújtó aránytalan terhekre is. Az árrés nélküli értékesítés mellett a benzinkutaknak a bér-, járulék- és fenntartási költségeken túl kiskereskedelmi különadót is fizetniük kell. A független kutak egyharmada már jelenleg is haszon nélkül forgalmazza a gázolajat, miután a Mol korábban jelezte a rendelkezésre álló készletek kimerülését.
Gépész László szerint egy-két napon belül teljesen elfogyhatnak a kiskereskedelmi készletek, így több üzemanyagtöltő állomás kénytelen lesz beszüntetni a működését. Különösen a vidéki térségekben fenyegetnek komoly ellátási zavarok. Tokaj-Hegyalján például több kút már hétfőn kifogyott az üzemanyagból.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







