Miközben a digitális fotózás minden korábbinál gyorsabb, olcsóbb és kényelmesebb, egyre többek figyelme fordul vissza a lassú, drága és komolyabb kihívást jelentő analóg technikához.
Családi okokra hivatkozva mégsem veszi át parlamenti mandátumát Szécsi Zoltán. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a Fidesz országos listájáról jutott volna be az új Országgyűlésbe.
Gulyás Gergely frakcióvezető hétfőn még hivatalosan is bejelentette, hogy az egykori sportoló Nyitrai Zsolt helyét veszi át Szécsi Zoltán a kormánypárti képviselőcsoportban.
A visszalépés, amelyről a heol.hu számolt be nemrég, azért is váratlan, mert Szécsi még szerdán is arról beszélt, hogy az Orbán-kormány sportban és mezőgazdaságban elért eredményei miatt vállalta el a politikai feladatot. Akkor úgy fogalmazott: a miniszterelnök személye jelenti a garanciát a sikeres kormányzati munkára.
Szécsi jelenleg az Egri Vízilabda Klub elnökeként és gazdálkodóként tevékenykedik. Korábban nem vett részt közvetlenül a pártpolitikában, a legutóbbi kampány során azonban már nyíltan kiállt a Fidesz mellett. Belépett a Gazdák Digitális Polgári Körébe, az ünnepi megemlékezéseken feltűnt Orbán Viktor mögött a színpadon, emellett kormánypárti rendezvényeken is felszólalt.
A kampányidőszakban felmerült ugyan, hogy az egri körzet egyéni képviselőjelöltje lesz, de erre végül nem került sor. A parlamentbe így a párt listájáról jutott volna be.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








