Hosszú hónapok csúszása után állítólag ezen a héten megkezdődik a Trump-telefonok kiszállítása.
Júliusban a vártnál jóval kevesebb új munkahely jött létre az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági szektorokban – derült ki a Bureau of Labor Statistics (BLS) friss pénteki jelentéséből. A foglalkoztatás mindössze 73 ezer fővel bővült az év hetedik hónapjában, miközben az elemzők ennél jóval nagyobb, 110 ezres növekedésre számítottak.
A júniusi adatot ráadásul jelentősen lefelé módosították: az eredeti 147 ezres becslés helyett végül csak 14 ezer új munkahelyről számolt be a hivatal.
A munkanélküliségi ráta az előrejelzéseknek megfelelően enyhén nőtt, 4,1 százalékról 4,2 százalékra. A munkaerőpiaci részvételi arány minimálisan, 62,3 százalékról 62,2 százalékra csökkent.
A bérek emelkedése viszont meghaladta az előzetes várakozásokat: az átlagos órabér éves alapon 3,9 százalékkal nőtt júliusban, szemben a várt és korábbi 3,8 százalékkal. Havi összevetésben 0,3 százalékos növekedést mértek, ami szintén meghaladta az előző havi 0,2 százalékot.
A heti átlagos munkaidő is enyhén nőtt: júliusban 34,3 órát tett ki, ami meghaladja a korábbi 34,2 órás értéket, és összhangban van az elemzői várakozásokkal.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








