A repülés jövőjét alapjaiban formálhatja át a hidrogénmeghajtás: tisztább működést ígér, ugyanakkor komoly mérnöki és infrastrukturális kihívásokat is felvet.
A Diverzum riportját bemutató eseményen kiderült még az is, mire költené az álomfizetését a 15 év feletti fiatal magyarok java része, és az is, egyáltalán mennyi pénzzel lennének elégedettek.
Nagy különbségek vannak a generációk viselkedésében, költési szokásábn és életvitelében is - ez derült ki a Diverzum által nemrégiben elkészített Gen Z Reportból, melyet nemrégiben publikáltak, és ma egy konferencia keretében mutattak be.
László Miklós, a Diverzum egyik alapítója elmondta, hogy a kutatás során sok marketingest, illetve más munkáltatót kérdeztek meg arról, hogy egyáltalán milyen kérdések legyenek abban a kérdőívben, amelyet aztán kitöltettek a résztvevőkkel az interneten. Kíváncsiak voltak a technológiai affinitásra, az vásárlási és fogyasztói attitűdökre is.
A kérdőívet több mint nyolcezer, 15 év feletti résztvevő töltötte ki, mindannyian online. Zajlott egy úgynevezett szekunder kutatás is, ahol kicsit részletesebben mentek utána a már említett témáknak a Z generáció körében.
Gyarmati Fanni, a Diverzum alapítója az eredményeket ismertetve hozzátette, hogy hogy a kérdőívet kitöltők között több mint a fele még tanul, de sokan vannak olyanok, akik már dolgoznak, és a két sávban átfedés is van - sokan dolgoznak a felsőoktatási jogviszonyuk mellett.
A Z generációsok naponta átlagosan 4,6 órát töltenek online, de jól látszódik a különbség is a platformok között. A megkérdezettek harmada szinte folyamatosan online van, és jellemzően az esti órákban vannak többen. Meglepő adat lehet, hogy még mindig a Facebookon a legaktívabbak: igaz, meg kell jegyezni azt is, hogy sokkal inkább a Messenger miatt teszik. A második az Instagram lett, amit szintén használnak üzenetküldésre, és a megkérdezetteknek kevesebb mint a kétharmada használja a TikTokot. Igaz, hogy azt is elég fontos dolgokra: sokan innen tájékozódnak is a világ dolgairól.
László Miklós elmondta, hogy a kitöltők szinte azonos arányban vásárolnak külföldi és hazai webáruházakból. A Z-generációsok számára pedig az álomjövedelem 393 ezer forint, legszívesebben étkezésre, prémium előfizetésekre, illetve szórakozásra költenék.
Mik a legfőbb különbségek?
Kazatsay Eszter, a PENNY marketing vezetője elmondta, hogy a cégnél kis csapatban dolgoznak a marketinggel, de sok Z-generációssal találkozik így is. Látják azokat a generációs különbségeket is, amelyek akkor is jelen vannak, ha a többiek sincsenek korban távol ebből az életkori skatulyából. A cégnél ugyanakkor a munkatársak jó egyharmada ebbe a korosztályba tartozik, és figyelnek arra, hogy tudják őket hosszú távon megtartani.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Rammacher Zoltán, a K&H retail marketing vezetője azt a véleményét fejtette ki, hogy a Z-generációsok jó része amit a világból lát, azt egy erős szülői szűrőn át látják. Neki pedig az a tapasztalata, hogy a legjobban a Z-seknél is fiatalabbak, az Y-generációsok jönnek ki legjobban a pénzükből.
Vajon tényleg lusta a Z-generáció?
Gyakori vádként fogalmazódik meg a Z-generáció felé az, hogy egyáltalán nem olyan a munkához való hozzáállásuk, mint korábban volt. Erről külön panelbeszélgetést szerveztek az eseményen.
Gyarmati Fanni, a Diverzum alapítója azt a kérdést tette fel a beszélgetés résztvevőinek, hogy vajon tényleg lustábbnak számítanak-e az e korosztályhoz tartozók, vagy sokkal inkább arról van szó, hogy valami nagyobbat tegyenek le az asztalra? Steigervald Krisztián generációkutató szerint sarkítás eleve az, hogy bármelyik generációt lustának lehessen nevezni: egy generációt soha nem lehet a szülei nélkül értelmezni, ha azt állítjuk, hogy a Z-sek lusták lennének, először azt kell megnézni, honnan tanulhatták mindezt.
Sokkal kevésbé feladatorientált életet élnek a mai fiatalok, mint az ő szüleik tették, ez pedig megjelenik a munkahelyen, tanulásban is. Az X-generációsok még teljesen máshogy éltek, dolgoztak és tanultak, emellett a transzgenerációs és kulturális, származási különbségek is hatalmas szerepet játszanak - tette hozzá Steigervald Krisztián.
Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója hozzátette, hogy szerinte a covid idején, néhány éve született gyerekek nevelése vagy neveltetése is teljesen más, mint akik a vírusmentes, lezárásmentes időszakban születtek. Steigervald Krisztián szerint ugyanakkor az ő életükből sok olyan dolog kimarad, mint ami élmények és kapcsolódások szintjén a többieknek megvolt - ez pedig későbbi életükre akár évtizedekkel később is hatással lehet.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








