20 °C Budapest
Otthonról dolgozó üzletember. Laptopot használ. Részvényekkel vagy kriptovalutákkal kereskedik. Kereskedési alkalmazás a képernyőn.

Tőzsdei hullámvasút jöhet pénteken: vajon emelkedik, vagy bezuhan a BUX?

2025. december 5. 09:20

Enyhe emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,91 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 109 387,87 ponton zárt csütörtökön.

Varga Zoltán azt írta, hogy továbbra is a 110 ezer pont alatt van a BUX index. Az előző napi kereskedésben minimális pozitív korrekcióval zárt a hazai részvényindex, pénteken enyhe emelkedés várható nyitásban.

Megemlítette, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő pénteken piaczárás után teszi közzé Magyarországra vonatkozó jelentését. A legutóbbi, júniusi felülvizsgálat alkalmával nem módosítottak a BBB besoroláson, amihez tavaly december óta stabil kilátás társul.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában változatlanul 35 ezer forintnál látható ellenállás, 33 300-33 500 forint között támasz. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,44 százalékkal 34 250 forintra csökkent csütörtökön, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki.

A Mol visszakapaszkodott a 200 napos mozgóátlag fölé, mely 2876 forintnál támaszt jelent, ellenállási szintek 2960-2970 forint között láthatóak. A Mol 42 forinttal, 1,44 százalékkal 2960 forintra erősödött csütörtökön, 760,5 millió forintos forgalomban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Richter grafikonján 9500-9550 forint között látszik támasz, ellenállás pedig 9870 forintnál. Az indikátorok alapján hamarosan nagyobb elmozdulás indulhat az árfolyamban - írta az elemző. A Richter-papírok árfolyama csütörtökön 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9660 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, mely 1753 forintnál húzódik, a következő támasz 1700 forintnál lehet, míg ellenállás 1764 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1750 forintra esett, forgalma 259,5 millió forint volt csütörtökön.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erősen kezdi a hetet a forint

A forint 0,3 százalékkal áll erősebben az egy héttel korábbi, hétfői kezdésnél az euróval és 0,5 százalékkal erősebben a dollárral és a svájci frankkal szemben.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 11. 17:31
Súlyos betegség következtében életének 61. évében elhunyt Kis Ervin Egon újságíró, dokumentumfilmes,...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 11. 16:50
Aki 2021 második felében egy 60 négyzetméteres budapesti lakás helyett Érden vásárolt, a Bankmonitor...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?