Giorgia Meloni olasz miniszterelnök többek között literenként 25 eurócentes jövedékiadó-csökkentést jelentett be.
Vége az álmodozásnak a jövő évi minimálbér-emelés kapcsán: minden eldőlt, erre készülhetnek a magyar dolgozók
"Csalódott, de kénytelen elfogadni a minimálbér- és garantált bérminimum-emelési ajánlatot a Magyar Szakszervezeti Szövetség." - közölték a legutóbbi tárgyalások eredményeként. Hozzátették: csalódás a MASZSZ számára az is, hogy a kormány a korábbi ígérete ellenére nem segítette a tárgyaló feleket egy magasabb emelési szint elérésében, így a munkaadók a kért 12 százalékos minimálbér és 10 százalékos bérminimum-emelés helyett csak a 11 és 7 százalékos mértéket fogják aláírni.
Nem lehetünk teljesen elégedettek, mivel a végleges ajánlat távol van az eredeti követelésünktől, de a jelenlegi gazdasági helyzetben és tárgyalási környezetben elmentünk a falig, így el kell fogadnunk a 11 százalékos minimálbér- és a 7 százalékos garantált bérminimum emelési mértéket – nyilatkozta Zlati Róbert. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a szövetségen belül nem egyöntetű a megállapodás aláírásának támogatása, de ez természetes, amikor jelentős kompromisszumokkal jár az egyezség, azonban a többség egyetértett azzal, hogy jobb híján ezt kell elfogadni.
A MASZSZ lényegesen jobb megállapodásért küzdött, de végül be kellett látni, a jelenlegi gazdasági helyzetben mindössze erre van lehetőség – szögezte le az elnök. Ráadásul jelentősen és váratlanul romlott a helyzet azzal, hogy a kormány a korábbi széles körben hirdetett ígérete ellenére sem csökkenti a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adót, így a munkaadók mozgásterük beszűkülésére hivatkozva ellenezték a MASZSZ által képviselt mértéket.
Ilyenkor nincs mindenki számára elfogadhatóan jó szakszervezeti viselkedés: egyesek szerint nem szabad aláírni a „szánalmas” mértéket tartalmazó megállapodást, mások szerint viszont munkavállaló ellenes az a szakszervezet, amelyik megtagadja azt – jegyzi meg Zlati Róbert. Az elnök emlékeztet: a MASZSZ az elmúlt években kétszer is élt ezzel a tiltakozási lehetőséggel, nem írt alá, ám ez semmit nem változtatott a végeredményen. Az, hogy a szövetség idén elfogadja a végleges béremelési javaslatot, nem jelenti azt, hogy maradéktalanul elégedett a mértékkel – szögezte le az elnök.
Szemmel látható probléma a két béremelési mérték közötti túl nagy különbség a garantált bérminimum hátrányára. Azonban reménysugár a jövőre nézve, hogy a tárgyalásokon minden résztvevő partner hangsúlyozta a szakmunkások kiemelt megkülönböztetésének fontosságát. Reméljük, hogy ezt egy jobb gazdasági helyzetben nemcsak szóban, hanem tettekben is el fogják ismerni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hangsúlyos és a jövőben számonkérhető tétel – a hároméves megállapodásba foglaltak szerint –, hogy a minimálbérrel továbbra is el kell érni a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát. Igaz, ennek 2027-es, eredeti céldátuma nagy és mai tudásunk szerint egyelőre teljesíthetetlennek tűnő kihívás elé állítja a feleket.
A megállapodást mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal nagyon várta, hogy a régóta kiszámíthatatlan gazdasági környezetben legalább egy biztos, kiszámítható pont legyen, amivel a jövő évre át lehet fordulni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







