In this rear view, an unrecognizable woman stands with a shopping cart in front of a shelf full of food in the bread aisle of a grocery store.

Már ételt is így vettek a magyarok 2022-ben: milliárdok mentek erre

2023. január 14. 18:03

Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya forgalom tavaly, a kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték - tájékoztattak a kártyakibocsátók.

Tavaly a K&H SZÉP-kártya forgalma meghaladta a 28 milliárd forintot, ami minden eddigi eredményt túlszárnyal; az előző évben, 2021-ben 27,7 milliárd forint volt a forgalom. A növekedésben az élelmiszervásárlási lehetőség, az alszámlák közötti átjárhatóság, illetve az elfogadóhelyek és a kártyabirtokosok számának folyamatos bővülése is szerepet játszott.

A K&H SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma mára országosan meghaladja a 39 ezret, a főkártyabirtokosok száma pedig átlépte a 276 ezret. Tavaly a vendéglátás alszámáról történt a legtöbb költés, 60,4 százalék, míg a szállás alszámláról a felhasználás 30,3 százaléka, a szabadidő alszámláról pedig 9,3 százaléka. Az, hogy a jövőben technikailag sem lesznek alszámlák, még kényelmesebbé teszi a kártyabirtokosok számára az egyenlegük felhasználását, ugyanis már nem kell arról nyilatkozni, hogy a juttatási keretet milyen arányban szeretnék megosztani a három alszámla között - jelezték.

A K&H SZÉP kártyák esetében sikeresen megtörtént az alszámlák eltörlése, a rendszer két óra alatt átállt az új, egy alszámlás működésre. Az elfogadóhelyeken található kártyaterminálokon várhatóan átmenetileg még kell alszámlát választani, ebben az esetben a szállás alszámlát kell megjelölni a fizetés előtt - tájékoztattak. A bank emlékeztet: a keretösszegek felhasználásának ösztönzése miatt a kormány bevezetett egy egyszeri díjat, ami a 2022. október 15-ig feltöltött és 2023. május. 31-ig fel nem használt juttatásokra fizetendő. A 2022. október 15. után jóváírt összegek pedig már csak egy évig használhatók fel, ennek lejártát követően egyszeri 15 százalékos díjterhelést kell alkalmaznia a kibocsátóknak. Az OTP az MTI-vel azt közölte, hogy tavaly 325 milliárd forintot költöttek el az ügyfeleik a SZÉP-kártyáikról, ez 6 százalékkal magasabb a 2021-es évhez képest. Ugyanebben az időszakban a munkáltatók 300 milliárd forintot utaltak dolgozóik OTP SZÉP-kártyáira, ez majdnem pontosan megegyezik az előző évivel.

Közlésük szerint tavaly is a vendéglátás alszámla forgalma volt a legmagasabb (201 milliárd forint), ezt követte a szálláshely (95 milliárd forint), majd a szabadidő zseb (29 milliárd forint). 2021-hez képest a szálláshely zseb aránya valamelyest nőtt, míg a másik kettőé csökkent 2022-ben. Megjegyezték, hogy 2021 áprilisa óta átjárhatóak a SZÉP-kártya alszámlái, vagyis az összes elfogadóhelyen mindhárom zsebből lehet fizetni, ezt a számadatok értékelésekor érdemes figyelembe venni.  

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Élelmiszer-vásárlásra a rendelkezésre álló 5 hónapos időszakban - 2022. február 1-től július 1-ig - 35 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok. Ebben az időszakban a költés közel egynegyede élelmiszerboltban történt, az egész éves költésnek ez a 11 százaléka. Az új jogszabályokkal 2022. január 9-től megszűntek a SZÉP-kártya zsebei. Ez azt jelenti, hogy a korábbi három zsebből a szálláshely zseb maradt meg. Ezzel még egyszerűbb és rugalmasabb lett a SZÉP-kártya felhasználása, a kártyabirtokosok döntik el, hogy a több mint 55 ezer elfogadóhely közül hol költik el a rendelkezésre álló keretet. Ez a változás növelheti a termék népszerűségét - közölte az OTP. Az MKB Bank arról tájékoztatott, hogy  2021-hez képest 2022-ben a SZÉP-kártya befizetések és költések minimálisan, néhány százalékkal csökkentek, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a juttatás adóterhe a szocho-val emelkedett. Konkrét adatokat ugyanakkor nem közölt a bank.

Hozzátették, hogy a február-júniusi elfogadási időszakban, amikor élelmiszert is lehetett vásárolni bármelyik alszámla terhére, a költések közel egynegyede a kimondottan élelmiszerre szerződött szolgáltatóknál realizálódott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2023.02.03 17:49
A cégalapítók egyik legnagyobb kihívása, mikor a vállalat életében elérkezik az ügyvezetői szék átad...
perfekt  |  2023.02.03 09:59
A cikksorozat első részében áttekintettük a társaságiadó-információkat tartalmazó jelentés összeállí...
laskainelli  |  2023.02.01 11:21
A rohanó világunkban könnyű szétcsúszni és túlvállalni magunkat, noha ennek az lesz az ára, hogy az...
hrdoktor  |  2023.01.30 04:30
Megfelelő kommunikációval nemcsak magunkon, hanem a vállalaton is segíthetünk. [...] Bővebben!
coachco  |  2023.01.23 17:52
Most, hogy így közeledek a hatvanhoz, határozottan állítom, minden kornak megvan a maga öröme, érdek...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 4. szombat
Ráhel, Csenge
5. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?