A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
2022 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 18,4, a nettó átlagkereset 19,1%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum- emelés, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá - közölte a KSH.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 510 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 800 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 339 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 352 000 forintot ért el.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18,4%-kal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 19,1%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 486 400 forintra becsülhető, 18,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 2,2%-kal csökkent, a fogyasztói árak előző évhez mért 21,1%-os növekedése mellett.
A bruttó kereset mediánértéke 414 000 forintot ért el, 18,3%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 287 900 forint volt, 19,7%-kal felülmúlta az előző év októberit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 504 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 800 forint volt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 500 forintot tett ki. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 18,3%-kal nőtt az előző évhez képest. A jelentős mértékű növekedést elsősorban az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés magyarázza.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (844 100 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (316 700 forint).
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szakmai megbecsülés, elismertség kutatás 2023
A Pénzcentrum új felmérése ismét arra keresi a választ, hogy milyen az egyes szakmák megítélése Magyarországon: elismertek-e, a társadalmilag hasznos szakmának tekinthetők-e, illetve túl- vagy alulfizetettnek tartott hivatások-e. Két éve, 2021-ben már elvégeztük ugyanezt a kutatást - melynek eredményei itt olvashatók -, így össze tudjuk majd vetni a korábbi adatokkal az új válaszokat. Ez alapján az is kiderül majd, mely szakmák megítélése változott sokat az elmúlt években. Köszönjük, hogy kérdéseinkre adott válaszaiddal segíted a munkánkat!
A férfiak bére nagyobb ütemben emelkedik, mint a nőké
A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 552 500, a nők esetében 457 700 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,6%-os növekedést jelent egy év alatt. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 464 800 forintra becsülhető, 15,7%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
Jól lehet keresni a nonprofitoknál?
A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 468 500, a költségvetésben 445 500, a nonprofit szektorban 493 800 forintot ért el, ami 14,3, 16,2, illetve 28,5%-os emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény – fenntartójának változása miatt – a költségvetési szektorból ebbe a szektorba került, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesült.
A reálkereset 4,3%-kal nőtt, a fogyasztói árak előző évhez mért 12,7%-os növekedése mellett. A bruttó kereset mediánértéke 398 300 forint volt, 15,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 276 000 forintot tett ki, 16,9%-kal emelkedett az előző évhez képest.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







