Hullámzó pénteki kereskedés után este ismét 365 forint alá került az euró jegyzése, miközben a piac a további magyar kamatcsökkentések lehetőségét mérlegelte.
Tegnap sikerült megállapodni a 2023-as minimálbér-emelésről, eszerint jövőre 16%-kal nő a kötelező legalacsonyabb fizetés, míg a garantált bérminimum 14%-kal. A kormány szintén a héten jelentette be a 15%-os nyugdíjemelést, azonban úgy néz ki, bármilyen magasnak is tűnnek ezek a korrekciók, mégsem lesznek elegek a brutális drágulással szemben – írja a 444.hu.
A héten három fontos emelést jelentettek be: jövőre a minimálbér 16%-kal bruttó 232 ezer forintra nő, a garantált bérminimum 14%-kal bruttó 296 ezer forintra, valamint decembertől 15%-kal lesznek magasabbak a nyugdíjak. Ugyan elsőre mindhárom emelés magasnak tűnhet, azonban könnyen lehet, hogy az infláció 2023-ban még ennél is nagyobb lesz. Akkor pedig nem csak nem maradnának a mostani szinten a fizetések és a nyugdíjak, hanem csökkenne a vásárlóértékükből.
A bizakodó előrejelzések szerint jövőre éves szinten 15% körül alakul majd a drágulás mértéke, azonban a borúlátóbbak szerint akár 17-19% között is lehet a magyar infláció, amivel nálunk lenne a legnagyobb áremelkedés az Európai Unión belül. Ugyan szakértők attól tartanak, hogy a fizetések infláció feletti emelkedése miatt ár-bér spirál alakulhat ki, egyelőre nagyobb fenyegetést jelent a stagfláció, vagyis a tartósan magas drágulással párhuzamos gazdasági visszaesés.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






