A bértranszparencia-irányelv a toborzási és felvételi folyamatoktól kezdve a munkavállalói béradatok kezeléséig és hozzáférhetőségéig minden területet érint.
A központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél terveznek egy, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint akár tíz százalék fölötti létszámleépítést. A Népszava információi szerint 30 milliárd forintot terveznek így spórolni a kormányhivatalokban.
Az MKKSZ egyre több jelzést kapott arról, hogy komoly leépítési hullám következhet a jelenleg több mint 37 ezer embert foglalkoztató kormányhivatalokban. A szervezet elnöke, Boros Péterné információi szerint nem egységesen fog történni a létszámcsökkentés, így lehetséges, hogy Szabolcsban akár 10 százalék feletti is lehet az elbocsátottak száma, míg a fővárosban mindenki megtarthatja a munkahelyét.
A lap a szerint 30 milliárd forintot terveznek így spórolni, ami lényegében azt jelenti, hogy bármelyik állami hivatal, minisztérium vagy háttérintézmény megválhat a dolgozói egy részétől. Ez pedig leginkább a vidéki hivatalok és intézmények munkatársait fogja érinteni, amit az vetíthet előre, hogy a nyugdíjba vonulók helyét mér most sem lehet betölteni.
Az MKKSZ adatai szerint jelenleg 618 ezren dolgoznak közszolgálatban, míg 2010-ben mindössze 227 ezren voltak. Ez a szám a központosítások végett duzzadhatott fel közel a háromszorosára.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








