Vintage red postal sign Hungary

Megszületett a bérmegállapodás: nemcsak a postások, buszsofőrök örülhetnek

2021. június 25. 14:29

A kormány elfogadta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter javaslatát a legnagyobb közszolgáltató állami vállalatok bérfejlesztésére. Eszerint 2021. július 1-től hároméves bérmegállapodás keretében összesen 15 százalékkal emelkedik az egyes állami tulajdonú vállalatoknál dolgozók bére. A bérfejlesztés célja, hogy javítsa az állami tulajdonú társaságok versenyképességét a munkaerőpiacon, ezáltal hozzájárulva a gazdaság újraindításához.

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2021. június 25-én fogadta a STRATOSZ elnökét, valamint a szakszervezeteket tömörítő három konföderáció vezetőjét. A miniszter ezt követően bejelentette, hogy a tulajdonos iránymutatása alapján a legnagyobb közszolgáltató vállalatoknál lefolytatták a szükséges egyeztetéseket az érdekvédelmi szervezetekkel. A kormány úgy foglalt állást, hogy 2021. július 1-től évente átlagosan 5 százalékkal, 2023-ig összesen 15 százalékkal nő az érintett társaságok munkavállalóinak bére.

A hároméves bérfejlesztés évenkénti mértéke társaságonként eltérő lehet. Így például míg a MÁV-Volán Csoport 2022-ben és 2023-ban 10-5 százalékkal emeli a béreket, addig a Magyar Postánál 2021-ben 4 százalékkal, 2022-ben 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő a postások alapbére. A Nemzeti Vízműveknél dolgozók alapbére pedig 2021-ben 4, 2022-ben 7, 2023-ban 4 százalékkal emelkedik.

A munkavállalói oldal három érintett konföderációjának képviseletében Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke kiemelte:

A szakszervezetek örülnek annak, hogy a kormány döntött a béremelésről, amely megállapodásra – a szakszervezetek javaslatára több éves időszakra - egy elhúzódó tárgyalássorozat lezárásaként került sor. Az egyes megállapodások a vállalati szinten lefolytatott tárgyalások eredményeit tükrözik, így jogi tartalmukat tekintve a kollektív szerződéskötő felek által történő aláírást követően realizálódhatnak. A felek ugyanakkor fontos szempontnak tartják, hogy a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma - noha különböző munkáltatókat képvisel (pl. postai szolgáltatások, vízművek, közúti, vasúti személyszállítás, villamosenergiaipar stb.) - az állam tulajdonosi szerepe okán a továbbiakban is alkosson érdemi keretet a sajátos vállalati szektorban zajló kollektív alkunak. A felek a megállapodás végrehajtása során figyelembe veszik a gazdasági és munkaerő-piaci folyamatok változásait és szükség szerint ezekre közös válaszokat biztosítanak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?