Drágul a lakhatás, de vajon ez az egyetemválasztásra is hatással van? A HÖOK-ot kérdeztük a jelenségről.
A július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra már lehet jelentkezni a munka.hu honlapon - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1-en.
Hozzátette, a jelentkezéskor minimális adminisztráció szükséges, a főszabály az idén sem változott, 16-25 év közötti diákok, hallgatók pályázhatnak, a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is kell. Ismertette, hogy alapvetően két lehetőség - az önkormányzati és a versenyszféra - között választhatnak a pályázók, az önkormányzati területhez tartozhatnak az önkormányzatokon kívül az önkormányzati intézmények, az egyházi jogiszemélyiségű foglalkoztatók, a versenyszférában a turizmus, a vendéglátás és az agrár terület várja a diákokat nyári munkára.
Kiemelte, az eddigi tapasztalat az, hogy a nyári diákmunka programban a többség inkább az önkormányzati világ felé nyitott, ahol 4 és 6 órás foglalkoztatás lehet, míg a versenyszektorban napi 8 óra a foglalkoztatási időkeret. Bodó Sándor hangsúlyozta, a diákok foglalkoztatásánál is be kell tartani a szabályokat, példaként említette, hogy a munkaszerződésben nevesíteni kell az időtartamot, a fizetést, a munkakört, túlmunka nem állapítható meg, a munkaközi szüneteknek hosszabbaknak kell lenniük, és nem végezhetnek nehéz munkát.
A műsorban elhangzott, 2021-ben a szaktárca 3 milliárd forint keretösszeget biztosít a nyári diákmunka programra, amely mintegy 25 ezer fiatal foglalkoztatásához járulhat hozzá. A nyári diákmunka programban 2013 óta 20 milliárd forint értékben támogatta a kormány 210 ezer középiskolás, egyetemista a foglalkoztatását.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







