25 °C Budapest
Többmilliárdos diákmunka-program indul: rengetegen jelentkezhetnek

Többmilliárdos diákmunka-program indul: rengetegen jelentkezhetnek

2021. június 3. 12:02

2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket  a júniusban induló „Nyári diákmunka” program – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá. A program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába.

A kilencedik évébe lépő Nyári diákmunka program 2013 óta több mint 20 milliárd forinttal ösztönözte 210 ezer középiskolás és egyetemista vakációs munkavégzését. Az idei egyik pillérben, az önkormányzati diákmunkában a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek vehetnek részt. A diákok naponta legfeljebb 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként akár kéthónapos időtartamra.

A program másik pillére a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban támogatja a diákok idényjellegű munkavégzését, utóbbi területen így a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai vállalkozásokat. A cégek esetében a legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. Bértámogatásként a munkabér összegének 75 százalékát térítik meg maximum két hónapra.

Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164.250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125.550 forint összeg vehető figyelembe. Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás. 

Bodó Sándor kiemelte, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentősen javultak az ifjúsági munkanélküliségi mutatók is. A fiatalok 2010 előtt még 30 százalékhoz közelítő munkanélküliségi rátája mára kevesebb mint a felére esett vissza. A járványhelyzet ellenére meg tudtuk őrizni az európai összehasonlításban is kedvező eredményeket. A 17 százalék feletti uniós átlaghoz képest hazánkban 12,5 százalékos az ifjúsági munkanélküliség aránya. Az államtitkár hozzátette: 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a kormány több intézkedéssel támogatja a fiatalok munkavállalását. A Vállalkozások munkaerő támogatása program tavaly október óta közel 7 ezer 25 év alatti álláskereső elhelyezkedését tette lehetővé. A júniustól kibővített programban a munkát kereső fiatalokat alkalmazó vállalkozások fél éven át összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?