14 °C Budapest

Te melyiket kapod? Ezek 2021 sláger-cafetériái

2021. március 30. 15:04

Van egy örök kérdés, ami a legtöbb munkáltatót és munkavállalót foglalkoztatja: a jogszabályi és adózási környezet aktuális változásai tükrében hogyan növelhetők a nettó juttatások az azokhoz szükséges ráfordítások minimalizálása mellett? A következőkben Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzi a béren kívüli juttatások, azon belül is a cafeteria-piac idei évre kirajzolódó trendjeit.

A cafeteriában rejlő lehetőségeink naprakész ismerete sokat segíthet abban, hogy megtaláljuk a minden érintett számára legkedvezőbb választ a fentiekben említett kérdésre, hiszen a járvány következtében kialakult gazdasági helyzet kezelésére kidolgozott kormányzati lépések a cafeteria-szabályokat is érintették: növekvő keretösszegeket és a szociális hozzájárulási adó mérséklését. Utóbbi köztehertől a SZÉP-Kártya átmenetileg (2021. júliusáig) mentesült is.

Az Erzsébet-utalvány után

A 2019-ben megszűnt Erzsébet-utalvány helyére a cafeteria-piacon 2020-ban a Nemzeti Utalvány lépett. Piaci szerepét a SZÉP-Kártya mellett az alapozza meg, hogy a pandémia okozta nehézségek sokak számára a korábban jellemzően negyedévente egyszer, vendéglátásra, szállásra és szabadidőre fordított, nagyobb összegek újratervezését, átmeneti átütemezését is megkövetelték, előtérbe helyezve a mindennapi vásárlások (pl. műszaki cikkek, ruházat, lakberendezés) rendszeres, kisebb összegű kiadásokban realizált fedezését.

Jellemző trend, hogy a virtuális pénztárcákban, kártyán tárolt, inkább a tartalékok képzését célzó béren kívüli juttatások népszerűsége valamelyest csökkent a papíralapú, azonnal, követhető módon felhasználható utalványok javára. Ha mindezekhez hozzávesszük még azt a tényt is, hogy a jellemzően SZÉP-kártyával fedezett költések egy jelentős része a járványügyi helyzettel összefüggő intézkedések okán lassan egy éve nem vehető igénybe, érthető, hogy egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert azok a juttatási formák, melyekkel a mindennapi élethez szükséges kiadások is fedezhetők.

A munkabérek kifizetése kedvezőbbé válik az idei évben

2021. február 1-től 4%-kal emelkedett a hatályos minimálbér összege, melynek változása az annak összegéhez kapcsolódó egyéb hozzájárulásokat is érinti; a béren kívüli és adómentes juttatásokkal azonban a munkabérbe épített fizetésemelések továbbra sem versenyezhetnek ebből a szempontból

- fogalmaz Dr. Bákonyi László adójogi szakértő. Külön érdemes kiemelnünk ebben a mezőnyben az ajándékutalványokat, melyek 2021-ben évente egyszer a minimálbér 10 százalékáig, vagyis személyenként 16 700 forintig csekély értékű juttatásként adhatóak a munkavállalóknak, illetve azok hozzátartozóinak, amit - készpénzre nem váltható utalványként - így mindössze 37,76 százalékos adó terhel.

A kedvezményes adózású béren kívüli juttatások várható előnyei

Adóügyi megfontolásokból mindenképpen a legjobb válaszok egyike a széles körben felhasználható ajándékutalványok beépítése a cégek juttatási csomagjába, de számos más érv is szól ezek igénybevétele mellett. Munkavállalóink érdekeit szem előtt tartva kiemelten fontos, hogy az általunk választott szolgáltató kínálata és felhasználási feltételei illeszkedjenek munkavállalóink igényeihez és céljaihoz.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A járványhelyzet következtében megváltozott, fentiekben már említett prioritások okán sokak számára a korábbinál lényegesen komolyabb értéket képviselnek jelenleg a hétköznapi kiadásokra és a jellemzően tárgyi eszközökre fordítható, papíralapú utalványok - az említett Nemzeti Utalvány például élelmiszerre, műszaki cikkre, papír-írószerre, lakberendezésre, könyvre, sajtótermékre, ruházatra, cipőre, vegyi árura, szépségápolásra, egészségmegőrzésre, sportfelszerelésre és játékra is fordítható.

Sok családban megváltozott, átrendeződött a korábbi szereposztás, így sokak számára jelent komoly termékelőnyt, ha ezek a juttatások, vagy legalább ezek egy része átruházható, vagy továbbadható. A csekély értékű ajándék előnye, hogy közvetlenül a közeli hozzátartozók részére is kérhető, így a munkavállalók családja, szerettei is részesülhetnek az utalvány nyújtotta biztonságból és kényelemből.

A fentieket összegezve elmondható, hogy az adóügyi szempontból egyértelműen jó megoldást jelentő utalványok ráadásul egyszerre támogathatják a beváltóhelyek fennmaradását és kiszámítható működését, a munkavállalók általános helyzetét, és eredményezhetik a gazdasági mutatók javulását, miközben a munkaadók és a munkavállalók elégedettségét is biztosíthatják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem