Három fontos cél teljesítéséről posztolt Varga Mihály
Varga Mihály jegybankelnök szerdán délután Facebook-oldalán három célról írt, melyeket hivatalba lépésekor tűztek ki, és amelyeket szerinte teljesítettek.
Varga Mihály jegybankelnök szerdán délután Facebook-oldalán három célról írt, melyeket hivatalba lépésekor tűztek ki, és amelyeket szerinte teljesítettek.
Az Európai Központi Bank (EKB) új tanulmánya szerint az európai háztartásoknak érdemes készpénztartalékot tartaniuk otthon.
A világ kormányai egyre nagyobb mennyiségű bitcoint halmoznak fel, részben tudatos tartalékolási stratégiaként, részben bűnüldözési akciók során lefoglalt eszközök révén.
Minden eddiginél korábban adta le ma a kormány a következő évi költségvetési tervet, amit a hivatalos átvétel után hamarosan tárgyalni kezdhet az Országgyűlés.
Jelenleg mintegy 3,3 milliárd köbméteres földgázkészlet érhető el a magyarországi létesítményekben.
Magas ösztöndíjat biztosít a honvédség azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik tartalékos katonai szolgálatot vállalnak
A jegybank szerint az arany nem „kakukktojás” a tartalékkezelésben, hanem a nemzetközi tartalékok egyenrangú része.
Az első negyedévben nagyot ugrott a regisztrált munkanélküliek száma, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint tizedével lettek többen az állástalanok.
A fiatalok kevesebb mint felének, 45 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása.
Vendégmunkásokkal vagy robotizálással kell majd megoldani, hogy lassan kiürül a munkaerő-tartalék.
Az Arany Világtanács jelentése szerint az aranybányászat szektorban a termelés növelésének fenntartása komoly kihívást jelent.
Leginkább attól félnek a magyar háztartások, hogy újra gigainflációval kell szembenézniük, ezért aki teheti, most félretesz.
70 ezer álláshely betöltetlen ma Magyarországon, és csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban.
A Pénzcentrum gyűjtéséből kiderül, mekkora kiadás lenne magánúton elvégeztetni az összes javasolt vizsgálatot életkortól és nemtől függően 2024-ben.
A felmérés szerint a fiatalok 51 százalékának volt valamekkora megtakarítása, szemben a harmadik negyedévben mért 54, illetve az egy évvel korábbi 59 százalékkal.
Felemás képet fest a KSH idei II. negyedéves munkaerőpiaci folyamatokat vizsgáló kiadványa. Bár a kormány elégedett az eredményekkel, a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakember nem az.
Jelentősen nőtt a megtakarítással rendelkezők fiatalok aránya egy negyedév alatt.
Elfogytak a tartalékai Ivancsics Ilonának, aki elárulta, nincs mit titkolnia, a régi állapotában a színházat nem tudja továbbvinni.
A múlt év utolsó negyedében 3 millió forintot tett ki az érintettek megtakarítása, ami 12 százalékos éves növekedésnek felel meg.
A dolgozók 44%-a legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a tartalékaiból, ha elveszítené a munkáját.