Erre nem számítottak a hazai boltok: hatalmas bukás volt a 2023-as Black Friday?
A Black Friday során a szórakoztató elektronikai, informatikai- és háztartási kisgép kategóriák továbbra is nagyon népszerűek a fogyasztók körében.
A Black Friday során a szórakoztató elektronikai, informatikai- és háztartási kisgép kategóriák továbbra is nagyon népszerűek a fogyasztók körében.
A komoly drágulás ellenére 2023 slágerajándéka lehet az airfryer. Ugyanakkor érdemes több szempontot is figyelembe venni a vásárlás előtt.
A kínálat óriási, ezért mielőtt a kosarunkba emelünk egy mutatós darabot a bolt polcáról, érdemes utánajárnunk, hogy melyik fogja valóban teljesíteni a hozzá fűzött reményeinket.
A magyarok 46 százaléka 10 ezer forintnál kevesebbet szán idén szerettei ajándékára, többek között ez derült ki a MediaMarkt kutatásából.
Az első három negyedévben jelentősen emelkedett az áruhitelek iránti kereslet, ami adhat okot némi optimizmusra.
Bár idén a hazai kiskereskedelem számos problémával küzd, az Euronics friss adatai alapján a vásárlók kétszer többet költöttek idén telefonokra és mobilkiegészítőkre, mint tavaly.
Új honlap indult a napelemeseknek, amin minden fontos információt megtalálnak az átállásról.
A legnépszerűbb termékek ilyenkor a tanuláshoz szükséges IT eszközök mellet a mikrohullámú sütők, a vasalók, a vízforralók és szendvicssütők.
A három új áruházzal így összesen tizenhétre bővül a 2016 óta létező SIS egységek száma.
Ezzel egy időben a javítási szolgáltatásokra vonatkozóan európai minőségi szabványt dolgoznak ki.
A világjárvány idején tapasztalt rekord értékesítés után, a műszaki fogyasztási termékek piaca jelenleg csökkenő tendenciát mutat.
2022 első félévében az előző év azonos időszakához képest a műszaki fogyasztási cikkek (TCG) globális piacának értéke mínusz 5,5 százalékkal 413 milliárd dollárra csökkent.
Az elszálló infláció különleges funkciót teremtett az ilyen típusú hiteleknek. Nem árt azonban résen lenni, mert számos buktatóval is szembesülhetünk.
A statisztikainál jóval magasabb inflációt érzékelnek az emberek , különösen az élelmiszerek esetében.
Felnőttek számára 100-110 ezer forintnál kezdődik nagyjából a belépő árkategóriájú elektromos roller, ennél azonban általában drágábban vásárolnak rollert a magyarok.
Hogyan döntsük el, hogy valóban szükségünk van-e egy kütyüre?
A 60 év feletti korosztály tagjaira a rendszeresség jellemző, az átlagosnál nagyobb arányban intézik a heti bevásárlást (18%) és a havi bevásárlást (29%) online.
A 10 ezer forintnál olcsóbb műszaki cikkeket - mondjuk egyszerűbb kávéfőző, vízforraló -, valamint a ruhákat és cipőket vásárlók az eddiginél nagyobb “biztonságban” vannak januártól.
Idén igazi slágertermékké váltak a forró levegős sütők, álló porszívók és az automata kávéfőzők.
Az okostelefonok, játékok, konzolok, nagyméretű tévék iránt minden ajándékozási időszakban óriási az érdeklődés, ez vélhetően idén sem lesz másként.