14 °C Budapest

Durván belehúztak a gyerekcsinálásba a magyar párok: 61 054 gyermek született idén

2020. szeptember 25. 10:33

Az idei évben a születések száma 4,7%-kal több, a halálozásoké pedig 4,4%-kal kevesebb volt, mint tavaly. Ennek következtében a természetes fogyás 22%-kal, 6622 fővel csökkent az egy évvel korábbihoz képest - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH legfrissebb jelentése szerint 2020 augusztusában az élveszületések száma 1,4%-kal nőtt, a halálozásoké 2,5%-kal csökkent 2019 azonos hónapjához viszonyítva. Az 1564 fős augusztusi természetes fogyás 18%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. És akkor nézzük a havi, és a teljes évre vonatkozó statisztikákat:

2020. augusztusban:

 

  • 8094 gyermek jött világra, 1,4%-kal, 111 újszülöttel több, mint 2019 augusztusában.
  • 9658 fő vesztette életét, 2,5%-kal, 244 elhunyttal kevesebb az egy évvel korábbinál.
  • A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a havi természetes fogyás 1564 fő volt, ami a 2019. augusztusi 1919-hez képest 18%-os mérséklődést jelent.
  • A házasságkötések száma csökkent, 10 498 pár lépett frigyre, 7,0%-kal, 792-vel kevesebb a 2019. augusztusinál.

 

2020. január-augusztusban:

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • 61 054 gyermek jött világra, 4,7%-kal, 2734-gyel több a 2019. január-augusztusi születésszámnál. Ezen belül január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,0, július-augusztusban pedig ismét 2,3%-kal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,54 volt a 2019. január-augusztusra számított 1,46-hoz képest.
  • 84 099-en haltak meg, 4,4%-kal, 3888-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. Január-februárban 13, májusban 0,7, június-augusztusban 2,9%-kal kevesebben, március-áprilisban 1,8%-kal többen hunytak el az egy évvel korábbinál.
  • A halálozások számának csökkenése, valamint a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás 23 045 fő volt, ami a 2019. január-augusztusi 29 667 főhöz képest 22%-kal kevesebb.
  • 44 832 pár kötött házasságot, ami 3,1%-kal, 1363-mal több házasságkötést jelent. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9%-kal több, míg május-júniusban 26, július-augusztusban 6,9%-kal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.
  • Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-augusztusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 3,5 ezrelékes értéke 1,0 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2020. január-augusztusban ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az előző év január-augusztusihoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 6,9 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 18. 07:45