A szakértő szerint komoly potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, ha több ezres nagyságrendben adnák be a kérelmeket.
Miközben Magyarországon már nem lehet munkahelyvédelmi bértámogatásra pályázni, a Niveus Consulting Group régiós összehasonlításából az látszik, hogy más országok továbbra is fenntartják ezt az intézkedést a gazdaságuk és a munkahelyek védelmének érdekében.
Augusztus 31-ével megszűnt a lehetőség, hogy munkahelyvédelmi bértámogatási kérelmet nyújtsanak be a vállalkozások Magyarországon. A kormány még augusztus elején közölte, hogy nem látja indokoltnak a határidő kitolását, ugyanakkor az emelkedő esetszámok és a romló járványügyi helyzet a program újragondolására késztetheti a döntéshozókat. Különös tekintettel arra, hogy a régióban és például Németországban a politikai döntéshozók továbbra is egy fontos eszközként tekintenek erre az intézkedésre és fenntartják azt.
- emelte ki Bagdi Lajos, a Niveus Consuting Group adótanácsadási partnere.
Mi a helyzet külföldön?
Ausztriában 2020. október 1-jétől további 6 hónapig, 2021. március 31-ig meghosszabbították a jelenlegi, most szeptemberben lejáró "Kurzarbeit" programot. Szomszédunkban a munkavállalók továbbra is a nettó bérük 80/85/90% -át kapják meg támogatásként 1 havi tovább-foglalkoztatást vállalva, ezáltal biztosítják, hogy a munkáltatónak továbbra is csak a ténylegesen elvégzett munka költségeit kelljen fizetnie.
Romániában is augusztusban jelentették be a módosított és kitolt "Kurzarbeit" szabályozást. Ennek értelmében, ha egy cégnek a forgalma legalább 10 százalékkal visszaesett, lehetősége van, hogy a munkaidő legfeljebb 50 százalékkal történő csökkentését bevezesse. Ebben az esetben a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére a munkavállalók kieső jövedelmének 75%-át az állam átvállalja.
Csehország éppen a napokban jelentette be, hogy új munkahelyvédelmi bértámogatási programot indít várhatóan novembertől az augusztusban lezárult korábbi program folytatásaként. Az előzetes információk alapján a kormány 50-70%-ban támogatná a részbeni otthoni munkavégzést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szlovákiában nem csak folytatják a most szeptemberben lejáró programot, hanem kifejezetten állandó támogatási formává kívánják alakítani, a részletszabályok kidolgozása folyamatban van.
Horvátország is kiterjesztette a korábbi programját; jelenleg az idei év végéig. Vállalati létszámtól függően a cégeknek azt kell bemutatniuk, hogy egy minimum létszám tekintetében szeretnének élni a támogatással (amelyek foglalkoztatását maximum 50%-al csökkentették) és az árbevételük is visszaesett legalább 30%-al. A cégek munkavállalónként 2.000 horvát kunát (kb. 80.000 forint) kaphatnak támogatásként a kormánytól.
A Niveus Consulting Group szakértője kiemelte, hogy Németországban annyira hatékonynak találják a Kurzarbeit programot, hogy augusztus végén döntöttek arról, hogy 2021. végéig meghosszabbítják a jelenlegi programot. "A német támogatási forma egyébként igen bőkezű, a bérek akár 80%-át is kipótolhaja az állam." - tette hozzá Bagdi Lajos.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)