20 °C Budapest

Még pótfelvételin is lesznek állami helyek: kevesen jelentkeztek a felsőoktatásba

2020. július 27. 21:25

Idén a korábbiaktól eltérően várhatóan a pótfelvételi eljárásban is lehet jelentkezni állami ösztöndíjas helyekre - mondta az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az idén a kevés jelentkező miatt eleve magasabb arányban vették fel a diákokat a felsőoktatási intézményekbe. Míg az elmúlt 4 évben 67-70 százalékos volt a felvételi arány, most 74 százalék lett Vanó Renáta szerint. Az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese arról beszélt, a szakokat augusztusban hirdetik meg.

A pótfelvételi eljárás is elektronikus, ugyanúgy a Felvi.hu portálon jelentetjük meg a felsőoktatási felvételi tájékoztatót, itt tud jelentkezni a tanuló

- mondta el a szakember. Azok is jelentkezhetnek, akik nem jelentkeztek az általános eljárásban, illetve nyilvánvalóan azok, akiket nem vettek fel. A felvettek közel körülbelül 80 százaléka állami ösztöndíjasként, 20 százaléka költségtérítésesként kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?