7 °C Budapest

Ilyen sem volt még: így verik kenterbe Európát a magyar férfiak

2020. július 6. 16:50

Hazánkban egészen a 2020 elejéig folyamatosan emelkedett a foglalkoztatottsági ráta, és ezzel párhuzamosan csökkent a munkanélküliség. 2019 utolsó negyedévének adataiból pedig az derül ki, hogy az Európai Unió átlagát is felülmúltuk.

Magyarországon a koronavírus-járványt megelőző időszakban folyamatosan emelkedett a az aktív munkaerőpiaci szereplők aránya, 2019 negyedik negyedévében a foglalkoztatottak létszáma a 15-74 éves népesség körében 4 millió 520 ezer fő volt a KSH adatai szerint. Ez 70,1 százaléknak felel meg, az előző év azonos időszakához képest ez az érték 0,9 százalékos növekedést jelent. 

Helyünk az Unióban

A hazai foglalkoztatás nemzetközi szinten is kiemelkedő volt 2019-ben, meghaladta az uniós átlagot 0,7 százalákkal. Ha pedig csak a férfiakat vizsgáljuk, még ennél is nagyobb volt az előnyünk.

Ahogy az a fenti grafikonon is jól látszik, a legkisebb arányban a görög férfiak dolgoznak (65,8%), míg a legnagyobb arányban a máltaiak (83,4%). A magyar férfiak foglalkoztatási mutatója kedvezőbben alakult az EU-28-ra számított átlagnál, 2,8 százalékkal magasabb volt, de eközben a magyar nőket jellemző érték 1,3 százalékal elmaradt az uniós átlagtól.

Magyarországon a relatíve magas foglalkoztatás alacsony munkanélküliséggel párosult: 2019. IV. negyedévben mindössze négy országban (Csehországban, Lengyelországban, Németországban és Máltán) volt alacsonyabb a munkanélküliségi ráta a magyarországinál (3,3%).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem