A kecskeméti Mercedes-gyárban is számos tényező befolyásolja a fizetéseket, mutatjuk, mik ezek, és hogy milyen bérekkel számolhatnak az itt dolgozók.
A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb összesítése szerint a közép- és kelet-európai EU-országok állampolgárai közül többen távoztak tavaly Nagy-Britanniából, mint ahányan tartós letelepedés céljából érkeztek. A kimutatás alapján a folyamat egyértelműen a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) négy éve tartott népszavazáshoz köthető.
A csütörtökön ismertetett éves becslés szerint az ONS által EU8-csoportként jelölt országok - vagyis az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállam, köztük Magyarország - nagy-britanniai bevándorlási mérlege a teljes EU-adatsoron belül egyedüliként negatív: ezekből az országokból 2019-ben 33 ezren érkeztek, viszont 44 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis az EU8-ak nettó bevándorlási egyenlege mínusz 11 ezer volt a decemberrel zárult naptári évben.
Az Európai Unió egészéből még mindig többen települnek le Nagy-Britanniában, mint ahányan elköltöznek: az ONS csütörtöki ismertetése szerint tavaly 196 ezer EU-állampolgár érkezett egy évnél hosszabb idejű tartózkodás céljából, 147 ezren távoztak, vagyis a teljes nagy-britanniai uniós bevándorlás nettó egyenlege plusz 49 ezer volt 2019 egészében. A közvetlenül munkavállaláshoz kötődő okokból Nagy-Britanniába áttelepült EU-állampolgárok száma azonban mindössze 76 ezer volt tavaly, 2004 óta a legalacsonyabb.
A statisztikai hivatal az uniós bevándorlás markáns visszaesésének okai között nem említi kifejezetten, hogy Nagy-Britannia januárban kilépett az Európai Unióból, de a csütörtökön ismertetett összesítésben számos helyen hangsúlyozza, hogy az EU-tagállamokból tartós letelepedési és munkavállalási céllal érkezők száma a 2016-os népszavazás óta folyamatosan csökken. Az ONS külön kiemeli, hogy
A statisztikai hivatal grafikus kimutatása szerint ennek az országcsoportnak a bevándorlási egyenlege már két éve negatív, vagyis 2018 első fele óta több közép- és kelet-európai EU-állampolgár távozik, mint ahányan a térségből érkeznek. A statisztikai kimutatásban szereplő grafikus ábrák is egyértelműen mutatják, hogy a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazás után - amelyen a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt - éles töréssel meredek ívben csökkenni kezdett a Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás az Európai Unió társállamaiból, különösen az EU8-csoportból.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Európai Unión kívüli országok nagy-britanniai bevándorlási egyenlege ugyanakkor minden eddig rekordot megdöntött tavaly: az ONS csütörtöki kimutatása szerint 2019-ben 282 ezerrel többen érkeztek a nem uniós országokból, mint ahányan távoztak. A statisztikai hivatal kiemeli: az unión kívüli országok nettó bevándorlási egyenlege soha nem volt ilyen magas azóta, hogy ennek az adatnak a rendszeres ismertetése 1975-ben elkezdődött.
Az ONS szerint ennek elsődleges oka az, hogy folyamatosan emelkedik a brit egyetemeken tanuló kínai és indiai hallgatók száma.
A konzervatív párti brit kormány az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes, pontozásos elbírálásra alapuló bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a Brexit pillanatában kezdődött, december végéig tartó átmeneti időszak lejárta után.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







