25 °C Budapest
Vallott a Meki: ennyivel emelkedik a fiatal melósok bére 2020-ban

Vallott a Meki: ennyivel emelkedik a fiatal melósok bére 2020-ban

2020. február 28. 05:55

Elárulta a hazai McDonald's éttermeket üzemeltető vállalat, hogy mennyivel emelkednek a dolgozók bérei 2020-ban. Mint a Pénzcentrum megkeresésére írták, az emelés után a kezdő éttermi dolgozók bére bruttó 270 ezer forint lesz, amire még jönnek a különféle kiegészítések, bónuszok. Kiderült az is, hogy milyen extra juttatásokra számíthatnak még a dolgozók, illetve megtudtuk, hogy kiknek jár 4-8 hét extra szabadság a Mekiben.A munkaerőpiac legfontosabb kérdéseiről is szó lesz a Portfolio májusi HR Revolution 2020 konferenciáján.ÁTTEKINTÉS | PROGRAM | ÁRAK | JELENTKEZÉS

Több lépcsőben tájékoztatják a hetekben a McDonald's dolgozóit a béremelésekről - értesült több forrásból is a Pénzcentrum. Egyik ott dolgozó informátorunk szerint első körben a trénerek/koordinátorok után az "állandósoknak" - tehát javarészt azoknak, akik főállásban dolgoznak az éttermekben - tartottak ilyen tájékoztatókat, majd pedig a részmunkaidősök és a diákok következnek. Diákmunkás forrásunk nem tudta megmondani, hogy mekkora lesz a fizetésemelés a Mekiben, de úgy hallotta, hasonló mértékű, mint amit tavaly kapott: akkor bruttó 1000-ről 1150 forintra emelték az órabérét. Mint elmondta, márciusig minden éttermi dolgozóval közlik, hogy mennyivel lesz több a bére.

Ennek kapcsána a Pénzcentrum megkereste a McDondald's-ot, arra voltunk kíváncsiak, hogy igazak-e értesüléseink, és azt is megkérdeztük, hogy mekkora béremelést adnak a dolgozóknak. Az étteremlánc hazai üzemeltetője válaszában megerősítette: márciusban válóban emelnek a fizetéseken.

A Progress Étteremhálózat Kft., a McDonald’s Developmental Licensee partnere által üzemeltetett McDonald’s éttermekben az éttermi vezetők 10 százalékkal, a többi éttermi munkavállaló pedig 12 százalékkal több pénzt vihet haza minden hónapban. Emellett a tavalyi év végén új, negyedéves bónuszrendszert vezettünk be. Ennek keretében vezetőink az étterem meghatározott eredményei alapján negyedévente extra jutalmat kaphatnak, éttermi munkatársainkat pedig a vállalatnál eltöltött idő alapján is jutalmazzuk

- közölte a cég portálunkkal, majd pedig kifejtették, hogy az emelés után a budapesti McDonald's éttermekben

a belépés napjától bruttó 270 680 forint a munkatársak havi juttatása (extra juttatások és műszakpótlék nélkül).

Ha ezt leosztjuk heti negyvan órával, akkor a bruttó órabér 1691 forintra emelkedett, az említett bónuszok nélkül. A műszakpótlékon felül az éjszakai munkavégzéssel akár 40 ezer forintot is hozzá lehet csapni a fizetéshez - tették hozzá, majd pedig kifejtették, hogy a munkatársak pár hónapon belül tréner, koordinátor vagy vendégélmény manager pozícióba léphetnek előre, ami havi bruttó 45-50 ezer forintos pluszpénzt is jelent. Ha pedig tovább lépkednek a ranglétrán, akár éttermi vezető is válhat belőlük, a juttatási csomag mértéke a felelősségi körüknek megfelelően tovább növekszik.

Kedvezménykártya, fesztiválbelépő, plusz szabadság

A Progress Étteremhálózat Kft. azt is részletezte a Pénzcentrumnak, hogy milyen extra juttatásokat biztosítanak a mekis dolgozóknak: ilyen a napi egyszeri ingyenes étkezés, vagy a dolgozói kártya, amivel 20 százalék kedvezményt kapnak a McDonald's éttermekben, illetve 5-20 százalékot a szerződött partnereknél.

Az ösztöndíj programunkra sikeresen pályázó diák munkatársakat évi 100 ezer forinttal támogatjuk, illetve 2019-től kezdődően az ösztöndíj mellé egyhetes hazai zenei fesztivál belépőt is adunk. Akik hosszútávon kitartanak mellettünk, azoknak a kiemelt évfordulók alkalmával külön jutalom jár, 10 évente pedig ezen felül 4-8 hét extra fizetett szabadságon pihenhetik ki magukat

- írták. Azonban a vállalat szerint fontos kiemelni, hogy a Progress Étteremhálózat Kft. által és 18 hazai franchise partner által üzemeltett éttermekben a juttatások eltérhetnek egymástól, sőt az egyes régiókban is lehet különbség közöttük:

így a fentiekben leírtak nem tekinthetők általános érvényűnek az ország valamennyi éttermére vonatkozóan

-húzták alá.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Durván megugrottak a fizetések

Tavaly májusban foglalkoztunk utoljára a mekis fizukkal, akkor bruttó 240 650 forintos kezdőbért ígértek egy budapesti étteremben, persze ahogy fentebb is írták, a fizuk éttermenként eltérhetnek, de az azért beszédes, hogy a most közölt kezdő bruttó mintegy 30 ezer forinttal több. Nettóra lefordítva: 160 ezerre jött ki a tavalyi kezdő bér, míg a most a Meki által közölt 270 ezernek a nettója kedvezmények nélkül kb. 180 ezer forint.

Korábban Csatalinácz Adrienn HR igazgató beszélt a McDonald's béreiről. Mint mondta, nem a többi gyorsétteremhez alkalmazkodnak, hanem

munkaerőpiac nem gyorséttermi szereplői, továbbá a régiónként eltérő bérszintek, illetve a nagyobb kiskereskedelmi láncoknál elérhető fizetések jelentik a bérképzésünkhöz a referenciát. Figyelve a trendeket, a sok egyéb tényező mellett, nem csak a fizetés számít. A jó bér és a motiváló közeg a legfontosabbak. Az egyikért a kolléga szívesen érkezik a céghez, a másik miatt pedig szívesen marad.

Ennyi az annyi az osztrákoknál

Azért az osztrák mekis bérek még így az emelés után is eléggé távolinak tűnnek: korábban a Pénzcentrum egy Facebook-csoportban bukkant egy hirdetésre, amelyben egy Bécs 15. kerületében lévő étterembe kerestek munkatársakat. A kínált bruttó bér 1500 euró volt, ami mai árfolyamon több mint 500 ezer forint. Ennek nettója körülbelül 1200 euró, vagyis több mint nettó 400 ezer forintot keresnek Ausztriában a Meki dolgozói - bár ez vélhetően ott is éttermenként eltér.

Ha megnézzük, hogy a külföldön megkapott fizetés ugyanolyan életszínvonal és kiadások mellett mennyi pénzt is jelentene itthon, a Világbank vásárlóerő-paritással kapcsolatos adataival számolva arra jutunk, hogy a nettó 400 ezer forintnak megfelelő (1200 euró) fizetés nagyjából a Magyarországon megkeresett nettó 224 ezres fizetésnek felel meg.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2022.08.15 15:19
Amikor 1986-ban a diplomamunkámat egy olasz témából írtam, még fogalmam sem volt róla, milyen csodál...
perfekt  |  2022.08.15 08:41
A 34/2021 ITM rendelet értelmében a jövőben csak azok a szakemberek végezhetnek égéstermék-elvezető...
hrdoktor  |  2022.08.15 04:15
A várandósság miatt megnehezülhet a nők számára a munkahelyi helytállás. Milyen jogaik vannak, hogya...
vezetoi-coaching  |  2022.08.09 19:23
A spirál dinamika egy világszellem magyarázat a sok közül. Ragadós, ha egyszer megismered - hasonlóa...
laskainelli  |  2022.08.09 14:07
Gyakran akkor érkeznek hozzám a párok, amikor már van valakinek külső kapcsolata, vagy legalábbis eg...
Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 16. kedd
Ábrahám
33. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?