31 °C Budapest

Itt a hazai bűntérkép: az eladók vannak a legnagyobb veszélyben

2019. december 9. 08:35

A bolti eladók vannak a legnagyobb veszélyben, a bűnelkövetők majdnem felének általános iskolai végzettsége sincs, a károk 96 százaléka pedig nem térül meg - írja a Belügyminisztérium statisztikáira hivatkozva a 24.hu.

Az adatok szerint tavaly január és június között közel 180 ezer ügyet zártak le, míg július és december között alig 118 ezret. Az év második felében a 118 ezer esetből 89 ezerszer feljelentés miatt, 29 ezerszer hivatalból, alig négyszázszor pedig előkészítő eljárást követően értesültek a hatóságok bűncselekményről.

Az első félévben közel nyolcvanezer regisztrált bűncselekményt eszköz nélkül követtek el, ha csak a maradék esetet nézzük, a három leggyakoribb elkövetési tárgy a személygépkocsi, a feszítővas és a csavarhúzó volt - autót a fennmaradó esetek negyedében, feszítővasat minden tizedik bűncselekménynél, csavarhúzót százból átlagosan hatszor használták.

Az elkövetés tárgyát tekintve viszonylag egységes a kép országszerte: a 76 574 esetből 18 ezerszer forint papírpénzt szemelt ki az elkövető, ötezerszer mobiltelefon vagy PDA volt a célpont, két és fél ezerszer pedig személyautó vagy kerékpár. A pénz mint célpont mindenütt toplistás, de a fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében a bankkártya is népszerű (1225, illetve 388 esetben, ami jól rezonál a kódfeltörő alkalmazások használatának gyakoriságával), öt megyében pedig a marihuána került fel a dobogóra.

Címlapkép: Getty Images

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?