Akár bruttó 700 ezer forintot is kereshet egy targoncavezető, de regionálisan nagy eltérések lehetnek a bérekben.
Az állomány nagyjából 10 százaléka kapott engedélyt arra, hogy másodállást vállaljon - közölte az ORFK. Mindez nem meglepő annak fényében, hogy korábban kiderült: a legalacsonyabb rendőri fizetés nettó 150 ezer körül van.
A rendőrség állományából összesen 3592 embernek volt egyéb munkavégzésre engedélye 2018-ban - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányságnak a 24.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából. Idén februárban a hivatalos állomány létszáma 39 207 fő volt, így ez azt jelenti, hogy az állomány kevesebb mint 10 százaléka kapott engedélyt arra, hogy szabályosan másodállást vállaljon.
Egy januári cikk szerint, ami a rendőrök fizetéseit, a banki utalás SMS-eit mutatt meg, 150 ezer és 244 ezer forintközött fizetik itthon a rend őreit. Talán ezért vállalnak rengetegen másodállást.
A 24.hu arra is rákérdezett az ORFK-nál, hogy a másodállásra kiadott engedélyek megyénként hogyan oszlanak meg, de a rendőrség erre azt válaszolta nekik, hogy az adatigénylés teljesítésében 26 ember venne részt óránként bruttó 3856 forintért, és 104 órára lenne szükségük a feladat megoldásához, ezért összesen 401 024 forintot kértek az adatokért, amit a lap nem fizetett ki.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







