17 °C Budapest

Durva: ennyivel keres többet egy italboltos, mint egy zöldséges

2019. május 31. 17:30

Most éppen 104 ezer forint a legjobban és a legrosszabbul fizető boltok eladónak a bérkülönbsége. 2016-ban csak 53 ezer forint volt, kétszeresére nőtt. Márciusban az italbolt fizetett a legjobban, a halas a legrosszabbul. És még mindig vannak 200 ezer forint alatt fizető boltok.

Nagyot tolt a boltos világ a béreken 2019-ben is, hiszen márciusban 14%-kal vastagabb volt a hó végi boríték, mint egy évvel korábban. Ez nagyobb, mint a nemzetgazdaság egészében a béremelések üteme, de a keresetek nagyságát forintban számolva a boltos világ azért így is lemaradásban van még mindig a többiek átlagától - írja a Blokkk.com szakportál.

A 2019-es emelések azt is tükrözik, hogy továbbra is jelentős a munkaerőhiány a boltokban. Végül a márciusi körkép szerint a boltos világban a havi bruttó átlagkeresetek 36 ezer forinttal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül pedig a fizikai dolgozóké (eladóké, pénztárosoké, árufeltöltőké, raktárosoké) 31 ezer forinttal

Boltos eladók márciusi bérrangsora

Jókora különbségek vannak a bérekben, attól függően, mit árul a bolt. Az elmúlt esztendőkben a boltos bér rangsoraiban is volt némi felfordulás, hiszen egyes boltosok feljebb kapaszkodtak, mások lejjebb csúsztak. Mindvégig jellemző volt ugyanakkor, így 2019 márciusában is, hogy a nagyobb láncokat takaró bolttípusok jobbára a rangsor első, a kisebbek a második felében foglalhattak helyet maguknak. Ezen belül is volt persze sürgés-forgás, cserélődtek a helyek hónapról-hónapra is.

A dobogó csúcsán az italbolt és az illatszerbolt cserélgette a helyét eddig. Az autószalonok, élelmiszerbolt (itt vannak a nagyobbak), nagyobb iparcikk vegyesbolt és persze a bútorbolt is az átlag feletti sávban mozgott eddig is. De hát a többség a boltos átlag alá szorult. És mozgatta a sorrendet az ünnep, például húsvét előtt feljebb csúszik az italbolt, karácsony előtt a játékbolt és a könyvesbolt, később pedig majd  lejjebb fordulnak a sorban.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A rangsor végére préselődtek a kisebb szakboltok és a piacos árushelyek, most éppen a halbolt az utolsó. És vannak 200 ezer forint alatt fizető boltok is, még mindig, a rangsor utolsó öt helyén ők szoronganak. Lássuk a bérrangsort:

  • italbolt: bruttó 286 ezer ft.
  • illatszerbolt: br. 279 ezer ft.
  • autókereskedés: br. 274 ezer ft.
  • iparcikk vegyes bolt: br. 266 ezer ft.
  • élelmiszerbolt: br. 258 ezer ft.
  • bútorbolt: br. 253 ezer ft.
  • boltos kiskeres eladók átlaga: br. 246 ezer ft.
  • sportszer bolt: br. 245 ezer ft.
  • könyvesbolt: br. 245 ezer ft.
  • benzinkút: br. 240 ezer ft.
  • játék: br. 239 ezer ft.
  • ruhabolt: br. 236 ezer ft.
  • cipőbolt: br. 234 ezer ft.
  • híradástechnika: br. 232 ezer ft.
  • óra, ékszer bolt: br. 225 ezer ft.
  • webáruház: br. 225 ezer ft.
  • trafik: br. 221 ezer ft.
  • turkáló: br. 212 ezer ft.
  • élelmiszer piac: br. 205 ezer ft.
  • húsbolt: br. 199 ezer ft.
  • pékáru bolt: br. 198 ezer ft.
  • ruhás piac: br. 191 ezer ft.
  • zöldséges bolt: br. 184 ezer ft.
  • halas bolt: br. 182 ezer ft.

A blokkk.com évek óta figyeli a boltos béreket, rangsorával is mérve. Tudott dolog, hogy a nagyobb láncok jobban fizetnek a kisebbeknél, úgy egyébként ezért is kellene a kisboltoknak több támogatás, például járulékokban. De hát a nagyobb boltok nagyobb ütemű béremelései nagyobb különbségeket is hoznak a bérrangsor konyhájára. 2019-ben az eladókat legjobban és legrosszabbul fizető italbolt és halas bolt között 104 ezer forint volt a bérolló, ami kétszerese a 2016 évinek. És az olló évről-évre folyamatosan nyílt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?