3 °C Budapest

Visszavonul a legendás magyar kapus

2019. május 23. 11:01

26 év után szögre akasztja kesztyűjét Király Gábor. A legendás kapus az utóbbi években nevelőegyesületénél, a Haladásnál védett, de megfordult Angliában és Németországban is.

Huszonhat év játék után szerdán bejelentette visszavonulását Király Gábor 108-szoros magyar válogatott futballista.

Köszönöm a labdarúgásnak, hogy mindenre megtanított és általa jobb ember lehettem. Mindennap becsülettel készültem, mindig a maximumra törekedtem és alázatosan alkalmazkodtam minden feladathoz. Köszönöm a családnak és a barátoknak, hogy mindig mellettem álltak és támogattak! Nélkülük nem sikerült volna ez a csodálatos utazás, amely 26 évig tartott

- írta Király saját honlapján, hozzátéve azt is, hogy most új és izgalmas kihívások várnak rá, és továbbra is becsületes és alázatos munkával áll minden feladat elé.

Király 26 éves karrierje alatt 108 alkalommal volt válogatott és összesen 882 meccset játszott le különböző csapatok színeiben. Karrierjét a szombathelyi Haladásnál kezdte 1993-ban, majd a német Herthához igazolt, ahol hét évet húzott le. A következő nagyobb állomás az angol Crystal Palace volt, aztán pár kitérővel megint a németeknél, az 1860 Münchennél kötött ki. Ezután a Fulhamnél is játszott öt meccset, karrierje végére pedig visszatért a Haladáshoz, ahol egészen mostanáig védett.

A csapat utolsóként végzett az NB I. 2018/19-es szezonjában, így jövőre a másodosztályban folytatják - immár Király nélkül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Milliókat keresett mackónadrágján

40. születésnapja alkalmából dobta piacra K1RALYSPORT néven saját márkás sporttermékeit Király Gábor. Az üzlet olyannyira beindult, hogy a kapus védjegyének számító szürke mackónadrágból néhány hé alatt elkapkodták az összeset.

Ez a korábbi számítások szerint nyolcmillió forintot jelenthetett a legendás hálóőrnek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13