Heti összefoglaló a Pénzcentrum legolvasottabb cikkeiből: ezek a témák mozgatták meg leginkább az olvasókat.
Keveset költött idén a kormány a közmunkaprogramra: januárban és februárban összesen alig 12 milliárd forintot. Ennek oka a rekordalacsony közfoglalkoztatás, januárról februárra 1,2 százalékkal, a tavaly februári adatokhoz képest pedig 23,6 százalékkal csökkent a promgramban résztvevők száma.
A Belügyminisztérium adatai szerint a második hónapban az átlagos létszám 117 831 fő volt, amelynél alacsonyabb adatot utoljára 2014 májusában mértek. Akkor abban a hónapban 113,6 ezer főre esett vissza a közfoglalkoztatottak száma, tartósan azonban 2013 óta nem voltak ilyen kevesen a programban. Januárhoz képest 1,2 százalékos, tavaly februárhoz képest pedig 23,6 százalékos csökkenés.
Idén februárban 4953 fő lépett be a közmunkaprogramba, akiknek kétharmada a hosszabb időtartalmú - akár 12 hónapos - programokba került. Mivel a kilépők száma jelentősen visszaesett, egyelőre leállhat a létszám csökkenése, és stagnálhat a százezer fő feletti szinten. A tavaszi hónapokban induló idénymunkák miatt lehet esetleg további csökkenésre számítani. A 117,8 ezer közmunkásból 55 ezer dolgozik a hosszú távú programokban, ők valószínűleg még további egy évig bent maradnak a programban.
Februárban 5,8 ezer fő lépett ki a közmunkából, ez januárhoz képest 32 százalékos, a tavaly februári adathoz mérten pedig 84 százalékos csökkenést jelent, ettől függetlenül lenne tere a további csökkenésnek.
A rendszerben a legtöbben az ország elmaradottabb keleti megyéiben jellemző: 22,9 ezren Borsodban, 21,5 ezren Szabolcsban dolgoztak, Hajdú-Bihar megyében pedig 11 ezer főt regisztráltak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTI/Marjai János
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







