25 °C Budapest

Csaknem 60 ezerrel több magyar dolgozik, mint egy évvel korábban

2018. november 28. 19:04

A 2018. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 502 ezer fő volt, 57 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,8 százalékra emelkedett.

2018. augusztus-októberben az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 1,3 százalékkal magasabb, 4 millió 502 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 109 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 54 ezer fővel lett kevesebb, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig a mintavételi hibahatáron belül változott.

A 15-74 éves foglalkoztatottak létszámának alakulása

A foglalkoztatottak közül 4 millió 439 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 1,1 százalékkal, 69,8 százalékra emelkedett. A fiatal (15-24 éves) korcsoport foglalkoztatottsága lényegében nem változott, a foglalkoztatottak száma 306 ezer fő, a foglalkoztatási ráta pedig 29,9 százalékvolt.

Az legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népességben a foglalkoztatottak száma a mintavételi hibahatáron belül, 3 millió 426 ezer főre nőtt, a foglalkoztatási ráta pedig gyakorlatilag nem változott, 84,2 százalék. Az idősebb (55-64 éves) korosztályban 707 ezer főre nőtt a foglalkoztatotti létszám, foglalkoztatási rátája pedig 55,6 százalékra emelkedett.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Munkanélküliség

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalékosra csökkent - olvasható az MTI-n. A munkanélküliek több mint ötöde a 15-24 évesek korcsoportjából került ki, munkanélküliségi rátájuk 10,5 százalékos volt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17