Lasszóval fogják a pilótákat: gondban a légitársaságok

MTI
2018. október 8. 08:31

A munkaerőhiány nem csak magyar jelenség, a nemzetközi polgári légiközlekedési társaságoknál már több tízezernyi pilóta hiányzik - írta a Népszava hétfőn.

Az egyik legnagyobb charter-légitársaság 100, a Ryanair pedig akár 500 pilótát is azonnal felvenne, de például a kínai polgári légi közlekedésből 100 ezren hiányoznak - írja hétfőn a Népszava.

Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke, aki egy szlovák légitársasággal repül, a lapnak elmondta, hogy az Egyesült Államokban már több repülőtársaság is kénytelen volt csődöt jelenteni azért, mert nem volt a működéséhez elegendő számú pilótája, és európai, ázsiai versenytársak sincsenek könnyebb helyzetben. Úgy vélte, jövőre még égetőbb lesz a pilótahiány, ami akár az iparág fejlődését is korlátozhatja, lefékezheti.

A cikk szerint a recesszió sújtotta iparágban évekig a cégek nem sokat törődtek a pilóta-utánpótlással, így mára szinte lasszóval fogják a képzett szakembereket, és erőltetett ütemben láttak hozzá az újak betanításához.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?