Az iskolakezdés a gyermekes
családok számára rengeteg kiadással jár. Elég csak az iskolatáskára, a
tolltartóra, vagy a tornafelszerelésre gondolni. Természetesen vannak
dolgok, amiket az előző évből tovább hozhat a gyermek, de a füzetekből
és tankönyvekből minden évben újat kell vásárolni. Felmérések szerint
az iskolakezdés alaphangon 30-40 ezer forintba kerül gyermekenként, míg egy elsős beiskoláztatása elérheti a 100 ezer forintot is.
Éppen ezért is jó hír, hogy a jellemzően hó eleji időpont helyett már augusztus 27-én, hétfőn, azaz pontosan egy héttel a 2018/19-es tanév kezdete előtt megkezdik a családi pótlékok kifizetését. Ez azt jelenti, hogy a bankszámlákon jellemzően 1-2
nap alatt írják jóvá az összeget, míg a postai kifizetés 4-5 munkanapot
is igénybe vehet. Erről nemrég a Pénzcentrum is nyilatkozott az RTL Híradónak.
A családi pótlék összege amúgy a gyermekek
számától, a család szerkezetétől és a gyermek egészségi állapotától
függ. Alábbi infografikánkon mutatjuk, ki mekkora összegre számíthat
2018-ban. De a példa kedvéért, egy három gyermeket nevelő család 3-szor
16 ezer forintot, azaz 48 ezer forint családi pótlékot kap augusztus végén.
Lényegesen érzékenyebben érinti a változás a jóval szerényebb költségvetésű NB II-es egyesületeket, amelyeknél a szövetségi források a büdzsé lényegesen nagyobb hányadát teszik ki.
Az ingatlan sok szempontból remek befektetés, de pontosan azok a tulajdonságai, amik befektetésként vonzóvá teszik, biztosítéki szerepben komoly hátrányt jelentenek.
A potenciális hazai munkaerő-tartalék, vagyis a munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak és a dolgozni kívánó inaktívak tábora meghaladja a 300 ezer főt.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a alapján 2026. július 15. és 2026. augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok.