23 °C Budapest

Élesedett a NAV feketelistája: magyar sztárok is a névsorban

2018. április 27. 18:00

Több magyar híresség neve is olvasható a NAV frissen kiadott nagyadós listáján. A jelentés szerint idén eddig közel száz adózóval szemben állapítottak meg jelentős összegű adóhiányt, az átlagos tartozás pedig 139 millió forint volt.

Néhány napja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette legfrissebb negyedéves nagyadós listáját. Két listán azoknak a neve olvasható, akiknek 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozása meghaladja a 10 millió, a nem magánszemélyeknél pedig a 100 millió forintot. A harmadik listán a jelentős összegű adóhiánnyal rendelkezők nevét sorolják fel. A friss listát a Napi.hu nézte át, amelyen -nem nagy meglepetésre- több magyar híresség neve is szerepel.

Régóta erősíti nevével a listát például az egykori Ámokfutók zenekar frontembere Kozsó, azaz Kocsor Zsolt, a volt Baby Sister lányegyüttes egyik tagja, Hertelendy Klára, de újra ott van a listán a hírhedt politikus Zuschlag János is.

Letűnt sztárok és politikusokon kívül is akad azért elég látnivaló, ott van a listán például a több milliárdos károkozással vádolt karcagi álbróker, Dobrai Sándorné alias Marcsika, a fegyházbüntetését töltő egykori nagyvállalkozó Portik Tamás, és Saskőy Szabolcs egykori labdarúgó játékvezető.

Ugyancsak helyett kapott a listán Szeviép résztulajdonos Pistrui László, a Rác fürdő felújításában részt vett Valkó Csaba és Prekuta Bálint, a számlagyáros ügybe keveredett Hasur Csaba és a kínai Qiao Huan Long, aki megvásárolta a szolnoki Tisza Szállót és társaival a magyar Túró Rudi bevezetését tervezte Kínában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

(A borítókép illusztráció.)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?