Gigaberuházást élesít Magyarországon a Bosch

2018. március 29. 10:00

Közlekedési kutatás-fejlesztési campust épít a Bosch Budapesten - írja a Világgazdaság.

Kiegészült az a kormányrendelet, amely nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Robert Bosch Kft. budapesti beruházását - derült ki a Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy e minősítés birtokában lévő projektek egyes engedélyezési eljárási ügyei egyszerűsödnek, tehát megvalósulásuk felgyorsul.

A Közlönyben felsorolt, Budapest, X. kerületi X. kerületi földrészleteken a társaság kutatás-fejlesztési egységet alakít ki a hozzájuk kapcsolódó építményekkel, és elvégzi a szükséges infrastruktúra-fejlesztéseket.

A meglévő Budapesti Fejlesztő Központunk közelében, annak kibővítéseként, lényegében megkétszerezéseként alakítunk ki egy újat. E célból megvásároltuk egy közeli, több éve leállított textilgyár 60 ezer négyzetméteres telkét. Az épület bontása már tart, az építkezésünk pedig várhatóan nyáron indul

- mondta el a lapnak Ficzere Ferenc, a Bosch Magyarország kommunikációs igazgatója.

Az igazgató beszámolója szerint a létesülő Campus II. mérnökei - az automatizált vezetésre és az elektromos mobilitásra összpontosítva - a jövő mobilitásán dolgoznak majd. Ennek érdekében a megvásárolt telken egy városi közlekedés szimulálására alkalmas, tízezer négyzetméteres pályát építenek, amelyen önvezető autókat is lehet majd tesztelni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A meglévő és az új kutatási bázis között fontos különbség lesz, hogy a ma használt tömb a kutatáson kívül más tevékenységeknek is helyet ad, míg az újban kizárólag kutatás-fejlesztés folyik majd. Az új központ várhatóan három év alatt készül majd el teljesen, de átadásokra lépcsőzetesen korábban is sor kerül majd.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33