Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Háromezer közművelődési dolgozó, köztük levéltáros, könyvtáros és muzeológus írta alá azt a petíciót, amelyet a Magyar Kultúra Napján adtak át - számolt be kedden este az RTL Klub Híradója. Azt szeretnék, hogy a jelenlegi kaotikus bérrendszert változtassák meg.
Közművelődési dolgozók petícióval készültek a Magyar Kultúra Napján, 3000 aláírás szerepelt rajta, levéltárosoké, muzeológusoké vagy épp könyvtárosoké. A szakszervezet elnöke szerint mind ugyanazt szeretnék: változtassák meg a kaotikus béremelést, és amíg ez megtörténik, 50 százalékos bérpótlék-emelésre lenne szükség.
A Híradóban elhangzott, hogy az önkormányzati intézményekben dolgozók bruttó átlagfizetése nem éri el a 200 ezer forintot, és a szférában dolgozók kétharmadának 2018-ban sem fogja meghaladni a bruttó 180 ezer forintot. A szakszervezet elnöke úgy fogalmazott, a bérpótlék-emelés elengedhetetlen ahhoz, hogy a kollégák egyáltalán méltósággal tudjanak bemenni dolgozni a munkahelyükre, és ki tudják fizetni az alapvető számláikat - mondta az elnök, aki az RTL kérdésére hangsúlyozta: ez jelenleg nem teljesül. Ez ráadásul nem csak a pályakezdőket tekintve igaz, de a nyugdíj előtt álló, több nyelvet beszélő szakemberekre is.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







