Bár Magyarország erősen exportorientált gazdaság, hozzáadott értéke és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége ma már jelentősen elmarad a cseh és a lengyel versenytársakétól.
Trükköznek a vállalatok, hogy ne kelljen kifizetniük az idén is jelentősen megemelt bérminimumot. Leginkább a kisebb cégeknél kerülnék ki a bérminimummal járó kiadást - olvasható a Magyar Idők pénteki számában.
A lapnak az ipari szereplőknél jelen lévő Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta, számos, a munkavállalók számára megalázó intézkedést hoz a kis- és középvállalkozások egy része, hogy megússza a garantált bérminimum jelentős emelését. László Zoltán szerint számos cég úgy módosítja a foglalkoztatott munkakörét, hogy ahhoz már ne kelljen végzettség, így a 181 ezer forintra emelkedő bérminimumnál alacsonyabb összeget is adhat.
A szakszervezet ebben az esetben azt tanácsolja, hogy a dolgozók ne írják alá a munkakörök módosítására vonatkozó szerződésmódosítást. László Zoltán beszélt arról is, hogy továbbra is elterjedt, hogy a minimálbérre bejelentett munkavállaló a jövedelme egy részét zsebbe kapja. Az érintett kkv-k jelentős része nem tagja egyetlen munkaadói érdekképviseletnek sem, így az egyeztetések rendkívül nehézkesek - tette hozzá.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







