1 °C Budapest

Szigorú döntés: munkába küldte 14 éves gyerekét Schobert Norbi

2017. december 2. 16:12

Ugyan nem minden esetben igaz, de általában boldogabbak a gazdag emberek Schobert Norbi szerint. A gyerekeiknek próbálnak mindent megadni, de arra nevelik őket, hogy a pénz nem hullik az ember ölébe, dolgozni kell érte. Éppen ezért legidősebb gyermekük nyáron már dolgozni fog a családi üzletben.

A TV2 egyik műsorában pénzügyi neveléséről is beszélt Schobert Norbi. Elmondta, hogy náluk nem jár alanyi jogon a zsebpénz a gyerekeknek, hanem feladataik vannak, és csak akkor kapják meg a járandóságukat, ha el is végzik azokat. Arról is szó esett a műsorban, hogy boldogabbak-e a gazdag emberek, ugyanakkor úgy gondolja, mindenért meg kell dolgozni

Nem leszek álszent, azt gondolom, hogy igen, boldogabbak. Bár a boldogság nem a pénztől függ, de ha valakinek van, az azért képes megkönnyíteni az életet. Ezt próbálom tanítani a gyerekeimnek is, de azt is megmutatom nekik, hogy a jólétért sokat kell tenni. A mi családunkban a zsebpénz nem alanyi jogon jár, meg kell dolgozniuk érte, és ha nincs elvégezve a feladat, akkor a pénz is elmarad

- mondta Schobert Norbi. Arról is beszélt, hogy szeretnék, ha mind a három gyerekük dolgozna 14 éves koruk után. A legidősebb gyermekük, Lara, már betöltötte a 14-et, így nyáron már befogják a családi bizniszbe.

Már megbeszéltem vele, hogy be kell segítenie az üzletben, úgyhogy a szünet egy részében 5 órakor fog kelni, hogy hatra beérjen biciklivel, és munka lesz délután kettőig. Szeretném, hogy tudják, semmi nem hullik csak úgy az ölükbe

- írja a Best.

Tény, hogy sokkal jobban érzik a pénz értékét a fiatalok, ha meg kell dolgozniuk érte. A pénzügyi tudatosság kialakításához azonban ennyi nem elég, ugyanakkor jó eszköz a zsebpénz. A pénzügyi nevelés során két fontos dolgot kell megtanítanunk: beosztani, és félretenni a pénzt. Ezzel már sokat tettünk azért, hogy egy tudatosan gazdálkodó életet élhessen majd felnőtt korában. A zsebpénz nagyon jó gyakorló eszköz is, hogy elsajátítsa a gyermek a helyes pénzügyi szokásokat. Ráadásul, ha ilyenkor hibázik (márpedig fog hibázni), még nem kerül valós anyagi veszélybe.

A zsebpénznél fontos, hogy rendszeres legyen, összegben és időtávban is. A kicsiknél még a heti rendszeresség az ajánlott, mert ezt az időtávot jobban átlátja, kezelhetőbb számára. Felső tagozat elején, már áttérhetünk a havi zsebpénzre"

- mondta korábban a Pénzcentrumnak Himmer Csilla, pénzpedagógus.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Teljesen egyénfüggő, de általánosságban elmondható, hogy egy harmadik osztályos tanulónak heti ezer forintos zsebpénzt már lehet adni. Ennél fiatalabb korban, amikor a rokonoktól kap pénzt alkalomra, inkább a gyűjtésre helyezzük a hangsúlyt. A kicsik életkori sajátosságukból fakadóan mindent gyűjtenek, egy őszi séta után kavicsokkal, tobozokkal, csigaházakkal tömött zsebekkel állnak a lakás ajtaja előtt. Ilyenkor jó, ha egy elérhető célt is meghatározunk a gyűjtésnek. Valami olyat, amit tényleg szeretne elérni, motiválja a takarékosságra, ugyanakkor az is fontos, hogy elérhető legyen belátható időn belül, hogy ne menjen el tőle a kedve időközben.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem