6 °C Budapest

Szegénységéről vallott a TV2 sztárja: két zsemlét sem tudott venni

2017. november 3. 17:00

Néhány éve még nagy szegénységben élt s Sztárban sztár énekese. Horváth Tamás elmondása szerint arra sem volt pénze, hogy kifizesse a számláit. Azóta anyagilag helyre állt, és a tévés szereplésért is jó gázsit kaphat.

Horváth Tamás a napokban mesélt múltjáról, anyagi nehézségeiről, és többek között feleségéhez és annak kisfiához fűződő kapcsolatáról is.

Nagyon nehezen indult ez. Nagyon sokan nem hiszik el, hogy négy évvel ezelőtt arra sem volt pénzem, hogy kifizessem a számláimat, vagy, hogy vegyek magamnak két zsemlét"

- mesélte a Mokkában az énekes, aki ebben az időszakban ismerkedett meg feleségével. Az anyagi nehézségeken azonban már sikerült túllendülnie, a tévés szereplése pedig szintén sokat hozhat a konyhára. Főleg, ha sikerül sokáig bennmaradnia, mivel a szereplők adásonként kapják a fizetést. Ritkán kerül napvilágra, hogy a Sztárban sztár műsorban ki mekkora gázsit kap, tavaly az kavart nagy port a médiában, hogy Keresztes Ildikó 700-800 ezer forint körüli gázsit vitt haza adásonként. Sajtóértesülések szerint a műsor történetében még az eddigi legnagyobb csillag, Bereczki Zoltán sem kapott ekkora összeget. Ő 500 ezer forintot keresett egy-egy adás alkalmával, így győztesként "csupán" négymilliót kapott a műsor végére.

Több mint valószínű, hogy Horváth Tamás nem szárnyalja túl az eddigi legnagyobb keresetet, akkor is jóval többet keres majd, mint egy átlag magyar dolgozó. A KSH legfrissebb adatai szerint idén augusztusban a bruttó átlagkereset 292 400 forint volt, 13,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 194 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 202 400 forintra becsülhető.

Vélhetően a TV2 műsorában egyetlen adásért több gázsit kap Horváth Tamás, mint amennyi a magyar havi átlagkereset. És az egyéb munkáiról és fellépéseiről még nem is esett szó.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem