A 2023 végén hivatalos edzői vizsgát tett Schóbert Lara szülei, Rubint Réka és Schobert Norbert nyomdokaiba lépett.
"Aki bérunióról beszél, az igazából adóemelést akar, a bérek közötti különbség eltüntetéséhez ugyanis jelentős adóemelésre lenne szükség" - jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A Jobbik által elindított európai kezdeményezés ezért szerinte "nem tűnik másnak, mint politikai blöffnek".
A bérunió ötlete a miniszter szerint arról árulkodik, hogy a kezdeményezőnek "nincs egyetlen saját terve, ötlete sem, hogy miként lehetne a magyar és a nyugati bérek közötti különbséget csökkenteni, esetleg eltüntetni". Varga úgy fogalmazott: "nem kell Brüsszelre várni azokban a témákban, amelyekben a saját erőnkből is átgondolt lépéseket tehetünk".
KATTINTS! Ez a 15 legjobban fizetett szakma jelenleg Magyarországon
A kormány tavaly hat évre szóló bérmegállapodást kötött a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, amelyben rögzítették, hogy "Magyarországon véget ért az alacsony bérek, az olcsó munkaerő kora" - mondta a miniszter, aki szerint igyekeznek minél nagyobb lépéseket tenni bérfelzárkóztatásban, de közben figyelnünk kell arra is, hogy a gazdaság is növekedjen.
Varga szerint a számok őket igazolják: az év első hat hónapjában a versenyszférában a bruttó és a nettó fizetések átlagosan 11 százalékkal nőttek, eközben a közszféra juttatásai a kormányzati béremelések nyomán átlagosan 14 százalékkal növekedtek. "A rendszerváltozás óta eltelt majdnem harminc évben csak elvétve jegyezhettünk fel hasonló adatokat" - mondta a miniszter.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






