22 °C Budapest

Súlyos a helyzet: újabb ágazatot darálhat be a munkaerőhiány

Pénzcentrum
2017. június 1. 08:30

Jelentős bérfelzárkóztatásra lenne szükség az Országos Vízügyi Főigazgatóság mind a tizenkét igazgatóságán, hogy a dolgozók ne hagyják el az ágazatot - mondta a Magyar Időknek a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke.

Tarró Péter a lap csütörtöki számában kifejti: a bérfeszültség olyan jelentős, hogy idén eddig 114 fő mondott fel. Ennek oka, hogy a megközelítőleg 4000 dolgozó 70 százaléka szakmunkás-bérminimumért dolgozik, miközben jelentős részük egyetemi diplomával rendelkező mérnök.

KATT! Ennyiért gályáznak a szakácsok, pincérek, mosogatók a Balatonnál

Jövőre a további minimálbér-emelések miatt - amennyiben nem kapnak a bérekre további forrást az igazgatóságok - 91 százaléknál is magasabb lehet azok aránya, akiknek a kötelező szakmunkásminimumért kell dolgozniuk - tette hozzá.

Felidézte, hogy 2007 óta minden, a közalkalmazottakat érintő bérrendezés elkerülte az ágazatot. Bár a Belügyminisztériumtól korábban kaptak ígéretet, és tavaly meg is indultak a tárgyalások, de a bérrendezés végül elmaradt.

A szakszervezeti vezető szerint azonnali, legalább 15 százalékos emelést kellene megvalósítani, a következő években pedig további felzárkóztatásra van szükség. Az intézkedéshez az idén négymilliárd forint állami szerepvállalásra lenne szükség.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?