18 °C Budapest
Éhbérért dolgoznak a mentősök: mutatjuk a számokat

Éhbérért dolgoznak a mentősök: mutatjuk a számokat

2017. május 16. 05:39

Botrányosan alacsony bérekért vannak az utcákon, és látják el a betegeket nap mint nap a mentősök. Az eddig beígért béremelések a Mentődolgozók Szövetsége szerint sehol nincsenek, nem véletlen, hogy hatalmas tüntetést szerveznek május 31-re az érintettek. Mutatjuk a megdöbbentő számokat.

Az elmúlt napokban a mentősök béremelésével kapcsolatos hírektől volt hangos a sajtó. Balog Zoltán a múlt héten jelentette be, hogy a kormány jövőre 10, négy év alatt pedig (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentősöknél. Ráadásul elméletileg ezt a 10 százalékos emelést az egészségügyi szakdolgozók tervezett béremelésén felül kapják az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai 2018 januárjában.

"A 67 százalékos emelés jól hangzik, de a nettó fizetéseket ez nem fogja 67 százalékkal megemelni, ráadásul ki tudja azt, hogy mennyit fog érni a pénzünk 2019-ben? - reagálta a tervekkel kapcsolatban a Pénzcentrumnak Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke. Többek között emiatt szerveznek tüntetést május 31-re az érinetettek. A Szövetség azonban nyitott a tárgyalásra, éppen a tegnapi napon sikerült Csató Gáborral, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójával egyeztetniük egy tárgyalási időpontot: május 19-re.

Persze nem véletlen, hogy az érintettek elégedetlenek, hiszen a szövetség szerint a korábban beígért 60 százalékos béremelésből nem valósult meg semmi (korábban úgy tudták, hogy ezt az összeget az ágazati béremelésen felül kapták volna a dolgozók). De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy még mindig a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabban az átlagkeresetek, ráadásul sokan nincsenek tisztában azzal sem, milyen veszélyes munkát végeznek a mentősök.

Szégyenteljes bérekért vannak az utcákon és látnak el minden beteget válogatás nélkül a mentősök. Ráadásul a korábban beígért 60 százalékos béremelésből eddig nem valósult meg semmi

- tette hozzá Kusper Zsolt.

"Legyünk reálisak"

A tüntetés bejelentése után az Országos Mentőszolgálat (OMSZ ) belső levelezési rendszerén keresztül írt a dolgozóinak. A levél tanulsága szerint a feszültség csak a Magyarországi Mentődolgozók Szövetség vezetőinek érdeke, és nem a mentődolgozóké. A név nélküli levélben azt írják, nincs olyan, aki ne szeretne többet kapni, mint amennyi most jut, de azt javasolják: "legyünk reálisak. Ilyen mértékű, két éven belüli béremelés-sorozatra nemigen látunk példát máshol." - tudta meg a Népszava.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója korábban pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a mentő-életpályamodell építése elkezdődött, és ez nem csak a béremelésekben jelenik meg. Ismertetése szerint a múlt évi 26,5 százalék után az idén még 12, jövő januártól újabb 10, majd még a jövő évben további 8 százalék lesz a béremelés. Mindez azt jelenti, hogy "2018 végére a 2016. év elejéhez képest legalább 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók fizetése" - fogalmazott.

Mindezek mellett édremes megemlíteni, hogy a az Országos Mentőszolgálatnál több szakszervezet is működik, közülük a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) tárgyalóasztalnál kíván eredményeket elérni, így a MÖSZ nem vesz részt a másik szakszervezet által május végére meghirdetett tüntetésen - írta tegnapi tudosításában az MTI.

Mennyi az annyi?

Már a McDolad’s-ban is többet lehet keresni, mint nálunk

- fogalmazott a Pénzcentrumnak az egyik dolgozó.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

  • Jelenleg a mentőápolók és gépkocsivezetők nettó 90-110 ezer forintot keresnek egy hónapban.
  • Míg a mentőtisztek nettó 130-150 ezer forint között visznek haza.

A mentőirányítók pedig hasonló összeget kapnak, mint a mentőtisztek, de általában ők is mentőápolóként kezdenek el dolgozni. Aki 20-30 éve van a pályán annak valamennyit  emelkedik a bére, de ők sem igazán keresnek többet nettó 130 - 140 ezer forintnál - tudtuk meg a MOMSZ-tól.

A legtöbb mentős másod- és harmadállásban is dolgozik, és sokan még így is sokan megélhetési gondokkal küzdenek

- hívta fel figyelmünket Kusper Zsolt.

Hiába vállalnak ugyanis a mentősök több állást, a többség csak az egészségügyben tud elhelyezkedni, például a kórházak sürgősségi osztályán, esetleg alternatív mentőszolgálatoknál, de a bérek itt sem rúgnak túl magasra.

Száguldás a betegekért

Az elmúlt években már jó néhány videó felkerült az internetre arról, hogyan száguldanak, (nem kis veszélyt bevállalva) a mentősök a betegekért. Ülj be most te is egy sürgősségi autóba, nézd meg, hogyan reagálnak a gépkocsivezetők a szirénázó autóra.

 

Címlapkép forrása: MTI Fotó/ Mihádák Zoltán

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2022.05.27 07:47
Partnereinknél végzett munkánk során szervezetfejlesztőként sokszor kerülünk kapcsolatba különböző v...
laskainelli  |  2022.05.24 08:22
Mi a jó párkapcsolat titka? Sokan szeretik azt hinni, hogy az lesz boldog kapcsolat évtizedeken át,...
perfekt  |  2022.05.23 07:34
A céginformációs szolgálat az ismételt közzététel lehetőségét a beszámoló benyújtását követő egy éve...
hrdoktor  |  2022.05.23 06:18
Egyre több embert érint a rövidlátás problémája, a megelőzése azonban összetettebb kérdés, mint gond...
hrbonbon  |  2022.05.20 12:13
Munkánk egyik fontos eleme, hogy megpróbáljuk megérteni, mire vágynak, mit szeretnének elérni az emb...
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 28. szombat
Emil, Csanád
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?