5 °C Budapest

KSH: továbbra is tömegek hagyják el az országot

2017. április 25. 09:02

Tavaly ugyan kevesebben vándoroltak ki az országból, mint a korábbi években, de továbbra is sok fiatal keresi a boldogulását külföldön - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a Világgazdaság.

Az adminisztratív nyilvántartás szerint - amelyet a bejelentések alapján rögzítenek, így a minimális számot jelenti - 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott tavaly külföldre, ez 10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Emellett 17 ezer korábban kiköltözött magyar tért vissza az országba.

A kiköltözők főként fiatalok, 45 százalékuk 30 éves alatti, háromnegyedük kora pedig nem éri el a 40 évet.

Azt, hogy továbbra is magyarok százezrei dolgoznak külföldön, alátámasztja, hogy tavaly 3 milliárd eurót utaltak haza egy évnél rövidebb ideje külföldön lakók. Mintegy 153 ezer külföldi él huzamosan Magyarországon, 65 százalékuk Európából, főként Romániából, Németországból, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett. Az ázsiaiak - elsősorban kínaiak és vietnamiak - aránya 27 százalék, az afrikaiak 3,9 százalékot, az amerikaiak 3,5 százalékot tesznek ki.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27