16 °C Budapest
Pokoli környezetben, éhbérért robotolnak a magyar varrónők

Pokoli környezetben, éhbérért robotolnak a magyar varrónők

2017. április 3. 14:51

Hőség, alacsony bérek, túlóra - egyre kevesebb a varrónő Magyarországon. Nem is csoda, hiszen alig változtak a munkakörülmények a ‘80-as, ‘90-es évekhez képest, miközben a gazdasági környezet teljesen megváltozott - derült ki a Tudatos Vásárlók kutatásából.

A felsőruházati ipar töppedő ipar, egyre kevesebb a gyár, azok is leginkább exportra termelnek. Lemaradó a szektor, nincsenek célzott támogatások az iparban, nincs innováció.

Legalábbis a Tudatos Vásárlók Egyesülete 2016. februárja és októbere között készített kutatása szerint. A vizsgálat során 238 felsőruházati gyártással foglalkozó üzemet azonosítottak, vegyes képet mutat a szektor. A gyártók nagy része kisvállalat, 9-10 alkalmazottal. Három nagyobb, több száz főt foglalkoztató gyárat kerestek fel, részben az ott tapasztaltak, valamint 30, varrodában dolgozó, a vezetők tudta nélkül nyilatkozó munkavállalókkal készült interjú alapján készült a vizsgálat.

Az iparral kapcsolatban Gulyás Emese megjegyezte, jelentős a munkaerőhiány a területen. Egyre kevesebben tudnak varrni és aki tud is, az sem szívesen vállalja el ezt a munkát ilyen alacsony bérért. 70 és 110 nettó körül mozog a varrónők bére tapasztalatuk szerint. A felső határt leginkább túlórával tudják elérni a munkavállalók. Némi plusz pénzt remélhetnek akkor is, ha keveset hiányoznak a munkahelyükről.

Többen megerősítették, hogy létezik egy jelenléti bónusz - ha valaki például kihagyja a fia ballagását, azt a cég anyagilag honorálja. Erőltetett túlrával egyébként sehol sem találkoztak, aki több pénzt szeretne, az önként vállalja, hogy annyival többet dolgozik. S miközben a nyugdíjasok mennek, és nincs utánpótlás, még a közmunka is elszívja a munkásokat - mondta Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa a sajtótájékoztatón.

A munkakörülmények tekintetében a legsúlyosabb problémát a meleg okozta. A Tudatos Vásárlók által felkeresett gyár dolgozói elmondták, rendszeresen 35-40 fok körüli hőmáérsékletben dolgoznak, a nyári hónapokban is. Nagy probléma  az is, hogy nincs jelentős érdekképviseletük sem a varrodákban dolgozóknak. A megkérdezett varrónők egyébként sem látják a szakszervezet értelmét, nem is tudják, milyen lehet az igazi érdekképviselet.

Októberben a Pénzcentrum is beszámolt róla, a ruhagyártás területén óriási a munkaerőhiány: sorra mennek nyugdíjba a szakképzett varrónők, a fiatalok számára pedig egyáltalán nem vonzó ez a szakma. A cégek gyakran több megkeresést kapnak, mint amennyit el tudnak vállalni, ennek is az egyik fő oka, hogy nincs, aki megvarrja a ruhákat. A termelés több mint háromnegyedét exportálják, és a sikeres cégek zöme bérmunkát végez külföldi megrendelők számára. 

A megbízók nem ritkán nagy divatcégek és luxus márkák, akik a magas minőségű, de olcsó munka miatt voksolnak a magyar gyártók mellett. A nyomott árak a dolgozók bérét is alacsonyan tartják. Ez egy erős "sakk-helyzetet" okoz a szektorban.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem csak nálunk rossz a helyzet

A legtöbb kelet-közép-európai gyárban robotoknak tekintik a munkavállalókat. Romániában vagy Albániában például egyes üzemekben a minimálbért sem kapják meg a kiszolgáltatott alkalmazottak. Sokan annyira keveset keresnek, hogy a varroda mellett mellékállást kell vállalniuk, vagy mezőgazdasági tevékenységet kell folytatniuk a megélhetésükért.

“Ezekben az országokban hatalmas a szakadék a megélhetéshez szükséges bér és a minimálbér között, a rés sok esetben nagyobb, mint az ázsiai országokban" - mondta Dr. Bettina Musiolek, a Business & Human Rights nevű szervezet munkatársa. Tapasztalata szerint a dolgozók kiszolgáltatottak: az alacsony bérek ellenére is ragaszkodnak a munkájukhoz, mert a családjaik számára a munkájuk jelenti az egyetlen állandó bevételt.

"Nem gondoltam, hogy ez Európában előfordulhat, azt hittem, csak Ázsiában működik így az ipar" - jegyezte meg a sajtótájékoztatón Ashim Roy, egy indiai szakszervezet vezetője. Véleménye szerint a megélhetési bér és minimálbér közti különbséget csak a munkavállalók tárgyalóerejével lehetne csökkenteni. Erős szakszervezetekre, érdekképviseletre volna szükség. Ezzel Dr. Bettina Musiolek is egyetért, aki úgy fogalmazott, nem azért ennyire alacsonyak a bérek, mert a gyárak ne tudnának több pénzt fizetni. Musiolek kormányzati beavatkozást sürget, szerinte támogatásokra lenne szükség. 

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2022.10.03 04:31
A nőgyógyászati betegségeken kívül is vannak olyan betegségek, amelyek nőknél gyakrabban fordulnak e...
legacykft  |  2022.09.30 19:54
Albert Einstein az oxfordi egyetemen záródolgozatot készült íratni fizika szakos hallgatóival. Tanár...
perfekt  |  2022.09.28 10:30
A devizaáttérés esetei a következők lehetnek: forintról devizára való áttérés, devizáról forintr...
hrbonbon  |  2022.09.23 11:40
      Simonyi Judit ügyvezető igazgató A Spencer Stuart kutatásának eredményét mutatta be a Harv...
vezetoi-coaching  |  2022.09.20 13:11
Ez a post két közvetlenül egymás után született közvetlen Linkedin post összeforrasztása, a nagyon g...
Több ezer magyar szülő rontja el így a gyerekét: vigyázz, nehogy elkövesd ezt a hibát

Mi, magyarok nem vagyunk a toppon, ha pénzügyi tudatosságról van szó, pedig fontos lenne, hogy jó példával járjunk gyermekeink előtt is.

Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. október 3. hétfő
Helga
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?